Külföld

A kurdokról tárgyal Bolton

Az amerikai csapatok kivonulása Szíriából a téma Ankarában

Izraelben és Törökországban próbálja tisztázni az amerikai csapatok kivonulásának feltételeit Szíriából John Bolton, Donald Trump elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Eközben elfogták az Iszlám Állam öt külföldi harcosát, akik között két amerikai is van.

Az Iszlám Állam öt külföldi tagját fogták el Szíria keleti részében: két amerikait, két pakisztánit és egy ír állampolgárt – közölte a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd–arab ernyőszervezet. A „sejt” tagjai támadásra készültek a terrorszervezet elől menekülő civilek ellen az iraki határ közelében. A kurd erők nagyjából ezer külföldi feltételezett dzsihadistát tartanak fogva, valamint a velük kapcsolatban álló mintegy 550 nőt és 1200 gyermeket. A kurdok azt várják az elfogott külföl­diek származási országaitól, hogy vegyék át tőlük a foglyokat. A legtöbb nyugati ország viszont visszautasítja ezeknek a harcosoknak a hazatelepítését. A kurdok arra is figyelmeztettek, hogy egy esetleges török offenzíva esetén kénytelenek lesznek az elfogott dzsihadistákat szabadon engedni.

Egyébként a kurdok ügyéről tárgyal Recep Tayyip Erdogan török elnökkel John Bolton, Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, aki hétfőn érkezett meg Törökországba. Vasárnap Bolton közölte, hogy az amerikai csapatok csak bizonyos feltételek teljesülése setén távoznak a közel-keleti országból. A nemzetbiztonsági tanácsadó kiemelte, hogy Törökországnak garantálnia kell, hogy az amerikaiakkal eddig együtt harcoló szíriai ellenzéki csapatok nincsenek veszélyben. Erre még vasárnap Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő úgy reagált, hogy a török hadsereg épp a kurdok felszabadítására készül.

Bolton a hétvégén Izraelben járt, ahol igyekezett megnyugtatni a kivonulás miatt aggódó szövetségest. Úgy nyilatkozott, hogy az izraeli–amerikai kapcsolatok Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta nagyon jól alakulnak, és hangsúlyozta, a zsidó állam továbbra is számíthat országa támogatására.

Egyes szakértők Irak esetére hivatkozva állítják: az amerikai kivonulás jót is tehet a kurd–török kapcsolatoknak.