Külföld
A korrupció a tábornokokig ér
A Venezuelába érkezett orosz katonák jó eséllyel nemcsak humanitárius segítséget visznek, hanem más céljuk is van
A venezuelai hadsereg vezérkarában hírhedten sok a korrupt tábornok – mondta lapunknak egy magyar katonai forrás. Mint fogalmazott, a főtisztek általában zsíros mellékállásokat töltenek be az állami PDVSA olajcégnél, vagy rendszeres, és a helyi viszonyok között szépnek tekinthető juttatásban részesülnek az állami titkos alapokból. Ezeknek a katonáknak elemi érdeke, hogy az országot romba döntő elnök, Nicolas Maduro minél tovább hatalomban maradhasson.
Maga a venezuelai haderő a szomszédos Kolumbiához mérten csekélyebb, de a durván nyolcvanezres létszámával azért tekintélyesnek mondható – fogalmazott forrásunk. Kolumbia egyébként csaknem száznegyvenezer embert tart fegyverben, míg az ugyancsak határos Brazília már több, mint kétszázötvenezret – azaz ők már egészen más ligában fociznak. A kiszivárgó adatok szerint egyébként a hadseregben a hangulat kimondottan feszült, hiszen az „egyszerű”, harminc hónapra bevonult fiatalok pontosan tudják, hogy otthon milyen lehetetlen, helyesebben élhetetlen helyzetben tengődnek rokonaik.
Roppant nehéz megjósolni, hogy egy esetlegesen kirobbanó polgárháború során a hadsereg tagjai mekkora arányban csatlakoznának a jelenlegi ellenzékhez – mondta forrásunk. Beszélt arról is, rendkívül sok múlik a deszantosok, a légierő és az úgynevezett gerillaellenes különleges alakulatok magatartásán. Utóbbi három csoport – amennyire tudható – még hű támasza a rendszernek, bár ők összesen legfeljebb öt dandárnyi erőt tesznek ki – míg csak gyalogosból hat dandár áll szolgálatban, s ehhez jöhetnek még a páncélosok vagy a tüzérek. Lánctalpasból és egyéb páncélozott járműből, valamint önjáró és vontatott tüzérségi eszközből csaknem háromszáz található a hadrendben – velük szemben az esetleg rendszerhű rendőrség legfeljebb a terroristák és utcai zavargók ellen bevethető könnyű páncélosai az esélytelenek nyugalmával vehetnék föl a harcot – hangoztatta informátorunk. Mint mondta, a tengerészgyalogság képzettségi szintjéről és felszereltségéről gyökeresen eltérő adatok láttak napvilágot az elmúlt időszakban, s az sem tudható pontosan, hogy valójában másfél vagy három dandárnyi erőt jelentenek. Forrásunk nem tartotta reális forgatókönyvnek, hogy az Egyesült Államok hadosztályokkal avatkozna be a térségben – ám azt már nem zárta ki, hogy még idén esetleg egy speciális művelet szemtanúja legyen a világ. Ugyanakkor beszélt arról, az is benne van a pakliban, hogy ezt nem amerikai, hanem teljesen váratlanul egy idegen, távoli állam egyenruhásai vigyék véghez Venezuelában. Most hétfőn például orosz katonák érkeztek az államba – százan, állítólag száz tonna gyógyszerrel. Forrásunk úgy vélte, az oroszok vélhetően nem az amerikai beavatkozást akarják megelőzni, hanem a saját érdekeiket megvédelmezni egy felfordulás vagy idegen invázió esetén. Hozzátette, csak idő kérdése, hogy esetleg a kínaiak is feltűnjenek a térségben egy „humanitárius” akció keretében.