A két elnök országa: orosz zsoldosok, és kínai milliárdok

Nagy Sándor Gyula: Venezuela eltékozolta az olajkitermelésből szerzett bevételeit (Fotó: Hegedüs Róbert)
A nagyhatalmak érdekei ütköznek Venezuelában, ahol tucatnyi ellenzéki párt küzd egy valójában szintén nem egységes kormányzat ellen. Az eltékozolt olajvagyonról, egy amerikai katonai akció esélyeiről és a magyar kormány diplomáciai magatartásáról Nagy Sándor Gyula latin-amerika szakértővel, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatási igazgatóhelyettesével beszélgettünk.

–  Mi a helyzet jelenleg Venezuelában?

–  Az elmúlt egy-két hétben nem történt különösebb fordulat, folyamatosak az összetűzések. A legfontosabb esemény az, hogy Juan Guaidó visszatérhetett úgy Venezuelába egy menetrendszerinti repülőjárattal, hogy a belépéskor nem tartóztatták le. Ez azért érdekes, mert megsértett egy érvényben lévő legfelsőbb bírósági határozatot, amely megtiltotta az ország elhagyását. A reptéren egy tucat európai nagykövet várta, hogy „politikai” védelmet nyújtsanak neki és támogatásukat kifejezzék. Az útlevélellenőrzés gond nélkül megtörtént, ahonnan Guaidó egyből egy ellenzéki tüntetésre ment. Guaidó Bogotában, ahol a Limai Csoport egyes országai támogatásukról biztosították, találkozott Mike Pence amerikai alelnökkel is. Ezt követőn a dél-amerikai államokban tett körútja során megbeszélést folytatott Brazília, Argentína, Paraguay és Ecuador vezetőivel.

–  Hogyan vált a korábban szinte ismeretlen Guaidó kulcsszereplővé?

–  Ő egy kevéssé ismert politikai szereplő volt, az egyik kisebb politikai párt, a Népi Akarat (Voluntad Popular) tagja. Úgy került a Nemzetgyűlés élére, hogy az ellenzéki pártok megegyezése szerint minden évben más adja a testület vezetőjét, és amikor a Voluntad Popularra került a sor, a párt kulcsfigurája,
Leopoldo López épp börtönben volt, így Guaidó vállalta ezt a nem veszélytelen feladatot. Egyébként az időzítéssel van némi gond, hiszen felmerül a kérdés, hogy miért kellett két hetet várni Maduro beiktatása után a gyűlés összehívásával, amelyen Guaidó bejelentette, hogy az elnök megválasztása érvénytelen volt, és ezért az alkotmány értelmében neki kell betöltenie ideiglenes államfői posztot, hogy megszervezze az elnökválasztást. Guaidó „hatalomra kerülése” részben véletlen, részben gyors döntések eredménye. Henrique Capriles ellenzéki vezető, korábbi elnökjelölt nyilatkozta egy héttel az eskütétel után, hogy teljesen meglepte a bejelentés.

–  Mennyire egységes a kormányoldal és az ellenzék?

–  A chavistának nevezett politikusok nem egységesen állnak Maduro mellett. Többen már vagy kivonultak a politikából vagy külföldre menekültek, közülük legnagyobb hanggal a még Hugo Chavez által kinevezett legfőbb ügyész, Luisa Ortega Diaz távozott, amikor az alkotmányozó nemzetgyűlés leváltotta, mert eljárásokat indított a hadsereg tagjai ellen az ellenzéki tüntetőkkel szemben alkalmazott túlzott erőszak alkalmazása miatt. Saját bevallása szerint több tonnányi dokumentumot csempészett ki az országból, és azt ígérte, hogy ezeket feldolgozás után átadja a hágai nemzetközi bíróságnak. Valószínűleg nem azért távozott, mert a CIA megvette, hanem mert meggyőződésével már nem tudta összeegyeztetni azt, ami az országban történt. A chavista mozgalmon belül vannak persze elvakult Maduro hívők, akik a lakosság 10-15 százalékát adják, de rajtuk kívül még sokan hisznek a chavista elvekben. Az ellenzék sem egységes: a parlamentben több mint egy tucatnyi ellenzéki párt van. Egy időben összeálltak ellenzéki kerekasztallá, ám Madurónak ügyes hatalomtechnikai játszmákkal sikerült egymás ellen fordítania őket. Most úgy tűnik, hogy minden ellenzéki párt kiáll Guaidó mellett, mert ő a legjobb esélyük valamilyen változás elérésére. Az, hogy ez sikerül-e, a jövő zenéje.

–  Mi változott januárban, ami miatt az addig csak tiltakozó országok taktikát váltottak, és a venezuelai hatóságok miért nem léptek fel úgy Guaidó ellen, mint az őt megelőző ellenzéki vezetőkkel szemben?

–  A legfontosabb változás az lehetett, hogy az Egyesült Államokban megszületett a politikai akarat Maduro megszorongatására. Guaidó bevállalta, hogy az ellenállás helyi arca lesz, ami nagyon bátor, mondhatnám vakmerő dolog úgy, hogy felesége és gyermeke is Venezuelában él. Korábban képviselők haltak meg és kerültek börtönbe, így biztosan nem egyedül találta ki ezt a fellépést, nyilván konzultált az Egyesült Államokkal és esetleg a Limai Csoport országaival, akik támogatást ígértek. A Guaidót támogató országok megfenyegették Madurót, hogy ha a Nemzetgyűlés vezetőjének bármi baja lesz, azért személyesen őt teszik majd felelőssé. Van tehát egyfajta félelem is a rezsimben, hiszen az Egyesült Államoknak például jól működő drónprogramja van, Maduro pedig nem Bin Laden, hogy bujkáljon a hegyekben.

–  Milyen szerep jut a nagyhatalmaknak? Elképzelhető-e amerikai beavatkozás?

–  Az Egyesült Államok olyan típusú beavatkozást nem fog végrehajtani, mint Irakban vagy Afganisztánban, mert ez jelenleg Venezuelában kivitelezhetetlen. Irak és Afganisztán esetében is láthattuk, hogy legalább fél év kellett az akció megszervezéséhez. Ráadásul van egy legitimációs kérdés is, hiszen Venezuela esetében egyetlen ország sem támogatja a katonai beavatkozást. Ennek történelmi okai vannak, elég csak a CIA 1950-es, 60-as évekbeli akcióira gondolni. Az embereknek Latin-Amerikában elég rossz emlékei vannak, és egy katonai akciót még az Egyesült Államok legfontosabb szövetségese, Kolumbia sem támogat. A katonai beavatkozás nyomán felállított kormányt pedig egyetlen venezuelai se ismerné el. A térségben egyébként nagy hagyománya van a gerillahadviselésnek, és a FARC példája mutatja Kolumbiában, hogy egy jól felfegyverzett, nagy létszámú hadsereg ellen is évtizedekig lehet harcolni ezen a vidéken. Egyébként pedig Donald Trump a választások előtt biztos nem menne bele egy katonai akcióba, hiszen a hazaérkező, nemzeti lobogóval letakart koporsók nem segítenék az újraválasztását. Ha eltekintünk egy ilyen teljes letámadástól, sok más opció van, például légi bevetések vagy a vezetők likvidálása. Ugyanakkor fontos látni, hogy ha Madurót megölnék, lenne, aki a helyébe tudna lépni, és a venezuelai társadalom ilyen esetben összezárna. Trump alapvetően belpolitikai játékot játszik: a floridai Castro-ellenes szavazók, és a hozzájuk csatlakozó venezuelai „anti-chavista” menekültek szavazatára hajt.

–  Oroszországnak és Kínának nagy összegű hitelei és befektetései vannak Venezuelában. Ki fognak-e tartani Maduro mellett, vagy van esély arra, hogy Guaidó mellé álljanak?

–  Minden előfordulhat a politikában, szóval ezt kizárni nem lehet. De az orosz hivatalos álláspont jelenleg az, hogy Maduro mellett teljes mellszélességgel kiállnak. Vannak olyan nem hivatalos információk, hogy néhány száz orosz zsoldos állomásozik Venezuelában. Azt nem lehet tudni, hogy az elnök vagy az orosz érdekeltségek védelmére küldték-e őket. Moszkva körülbelül 20 milliárd dollárt adott az elmúlt 15 évben Venezuelának, a jelenlegi orosz hitelállomány pedig 16-17 milliárd dollár körül lehet. Tudni kell, hogy a Citgónak, a venezuelai olajtársaság amerikai érdekeltségének már egy jelentős tulajdonrészét a Roszneft a nevére vette a hitelekért cserébe. Az még egy érdekes pont lesz, hogy ha Guaidó kinevezi a cég új vezetését, hogyan fogják vezetni a vállalatot, és figyelembe veszik-e majd az orosz érdekeket. Az oroszok nem érzelmi politizálást folytatnak, ha úgy látják, hogy a követelésük biztonságban lenne egy új demokratikus kormány esetén is, akkor nem biztos, hogy ennyire ragaszkodnának Maduróhoz. Kína az elmúlt 15 évben 60-70 milliárd dollár értékben adhatott kölcsönt, és szakértői vélemények szerint Caracas jelenleg is 35-40 milliárd dollárral tartozik Pekingnek. A kínaiak már korábban bejelentették, hogy többet nem fognak kölcsönadni, de kénytelenek voltak életmentő beruházásokat eszközölni a venezuelai olajiparba, mert a hitelt olajban törleszti a venéz kormány. Nagy probléma az is, hogy a kölcsönök jó részét nem az emberek közellátására fordították, és egy jó részét ellopták.
Ellenzéki tüntető tartja magasba március 4-én Juan Guaidó képét, aki januárban alkotmányellenesnek nevezte Nicolás Maduro elnökségét (Fotó: AFP/Yuri Cortez)
–  Ha már szóba került az olaj. Mi is a probléma a venezuelai olajiparral?

–  Tudni kell, hogy Venezuelában főleg nehéz­olajat termelnek ki, tehát a finomítása sokba kerül, és ráadásul a kitermelése is költséges, mert nehezen elérhető helyeken vannak a lelőhelyek. Összehasonlítva Szaúd-Arábiával, 30-40 dolláros hordónkénti olajárnál Rijádnak 300 százalékos haszna van az olajon, míg Venezuelában ez nagyjából a kitermelés és finomítás költsége. A másik hatalmas probléma az, hogy régóta fejőstehénnek tekintik a venezuelai olajtársaságot: minden pénzt kivettek belőle, és még az eszközök karbantartására is alig költöttek. Az utóbbi években jött el az időszak, amikor az eszközök elkezdtek tönkremenni, a technológia pedig elavult, és nagy befektetéseket igényel a termelés szinten tartása. A kínai és orosz hitelek és befektetések egy jelentős része erre ment el. Így is a 90-es évek végéhez képest körülbelül egyharmadára esett vissza a venéz olajtársaság kitermelési kapacitása.

–  Kubát és Bolíviát leszámítva, alig van latin-amerikai ország, amelyik támogatná Madurót. Hova tűntek a rezsim szövetségesei?

–  Azért ott van még Daniel Ortega Nicaraguája is, de valóban volt változás. A kontinens majdnem minden országában olyan kormány volt hatalmon 2006-2007 környékén, amely jó viszonyt ápolt Hugo Chavez, akkori venéz elnökkel. A kivételt mindig Kolumbia jelentette, és voltak majdnem fegyveres összecsapásig súlyosbodó konfliktusok Venezuelával. Főleg a kisebb karibi országok megnyerésében sokat tett a Petrocaribe program, amelynek keretében Venezuela majdnem ingyen szállított kőolajat. Ahogy elapadtak a kőolajszállítmányok, fogytak a szövetségesek. Részben elpártoltak, részben pedig a helyi Chavez-barát elitnek megcsappant a pénze. Ma már az említett országokon kívül csak néhány kisebb karibi ország és valamilyen szinten Guyana ápol jó kapcsolatokat Venezuelával. Egyébként Daniel Ortega Nicaraguában jól láthatóan a madurói tankönyvet forgatja, de annyival tetézi, hogy családi vállalkozást indított, mert a felesége az alelnöke.

–  Magyarország nem ítélte el egyértelműen a Maduro-rezsimet. Milyen okai lehetnek a kormány óvatosságának?

–  A hivatalos kormánynyilatkozat arról szólt, hogy a spanyol Néppárt és az európai intézmények álláspontját osztjuk. Ez valóban nagyon óvatos nyilatkozat, de végül is kiállás Guaidó mellett. Az óvatosság mögött az az érdek húzódik meg, hogy a még Venezuelában élő magyar útlevéllel rendelkező vagy magyar állampolgárságot kérő embereket ne érje semmilyen bántalom. A titkolózás helyett, amivel a Külügyminisztériumot megvádolták egyesek, inkább a diszkréció szót használnám.