Külföld

A globális kvóta lehet az egyetlen megoldás

Orbán Viktor: Szíriai rendezés nélkül aligha kezelhető a migrációs válság

Európa nem képes azt a terhet viselni, amit a közel-keleti és az afrikai országokból áramló újkori bevándorlási hullám helyez rá, ezért Orbán Viktor miniszterelnök az ENSZ-közgyűlésen mondott tegnapi beszédében azt kérte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkártól, hogy kezdeményezzen párbeszédet az Európai Unióra nehezedő embertömeg globális szétosztása érdekében.

Lauder,-Orban
Ronald Lauder és Orbán Viktor: Számítunk a zsidó közösségek támogatására (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Botár Gergely)

„Ami megakadályoz bennünket a megfelelő válaszok megtalálásában az az, hogy még a kihívás természetét illetően sincs egyetértés köztünk. Ez nem egy menekültválság. Ez ez egy tömeges népvándorlás, ami gazdasági bevándorlókból, menekültekből, menedékkérőkből és külföldi harcosokból áll. Ez egy ellenőrizetlen és szabályozatlan folyamat” – jelentette ki tegnap Orbán Viktor magyar miniszterelnök a New York-i ENSZ-közgyűlésen mondott beszédében.

A magyar kormányfő a magyar tapasztalatokat ismertetve elmondta: országunk határához jönnek Szíriából, Irakból, Pakisztánból, Afganisztánból és az utóbbi időben már a szubszaharai régióból is. Ezt a terhet Európa nem lesz képes maga elcipelni, és ha nem változtatunk a jelenlegi trendeken, Európa destabilizálódni fog – tette hozzá. Emiatt arra kérte a magyar miniszterelnök Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat az Európára nehezedő teher globális elosztásáért. Mint mondta, a nemzetközi politika legfőbb szereplőinek be kell fogadniuk bizonyos számú migránst egy globális kvótarendszer alapján.

Mindemellett Orbán Viktor kifejezte mély együttérzését azokkal a családokkal szemben, akik az országukban lévő rossz kormányzás miatt otthonuk elhagyására kényszerültek. Ezek az emberek az elhibázott nemzetközi politikai döntések áldozatai - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a világ vezető országainak erkölcsi kötelessége, hogy ezeknek az embereknek visszaadják az otthonaikat és országaikat. „Az ugyanis nem lehet célunk, hogy egy új európai életet kínáljunk fel számukra” - szögezte le a kormányfő.

Orbán Viktor tegnap a The Wall Street Journal lapnak is adott interjút, amelyben elmondta: ha nem találnak belső megoldást Szíriában, nincs esély a migrációs áradat megállítására. Fenntartotta álláspontját, hogy hazánknak nincs szüksége migránsokra, akiknek a zöme muszlim. Erkölcsi értelemben Orbán Viktor szerint az a helyes, ha nem máshol, hanem saját hazájukban teremtik meg a migránsoknak a boldogulás lehetőségét. „A muszlim kultúra nagyon erős, nem vagyunk ellene, de nálunk nem létezik olyan párhuzamos társadalom, amely nem illeszkedik az európai értékek közé” – fogalmazott.

A magyar kormányfő az ENSZ-székházban találkozott Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnökkel, sajtóirodájának közlése szerint egyetértettek abban, hogy közös érdek a jó kapcsolat megőrzése a viták ellenére.

Orbán munkareggelin vett részt Ronald S. Lauderrel, a Zsidó Világkongresszus elnökével, akinek nagyrabecsülését fejezte ki a magyar zsidóság segítése érdekében tett erőfeszítéseiért. A miniszterelnök azt mondta, számít arra, hogy a magyarországi zsidó közösség is támogatja azt a magyar gazdaság- és külpolitikát, amit a kormány Magyarország fejlődése érdekében folytat.

A szintén New Yorkban tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ fórumán tegnap elmondta, a szíriai megoldás érdekében minden érintett féllel konzultálni kell. „Ez még nem arról szól, hogy a konfliktus megoldása után milyen berendezkedés legyen Szíriában, lépésről lépésre kell haladni, hiszen jól láthatóan az eddigi nagy lépések eredménytelenek maradtak, kis lépésenként kell megoldanunk a szíriai válságot” – mondta.

Az orosz parlament felsőháza Vlagyimir Putyin elnök kérésére hozzájárult az orosz hadsereg külföldön történő bevetéséhez, lehetővé téve az orosz légierő részvételét az Iszlám Állam szíriai állásai elleni támadásokban. Már tegnap jött is a tájékoztatás, hogy a hadsereg katonai felszerelésekre, kommunikációs berendezésekre, valamint fegyver-, üzemanyag- és lőszerraktárakra mért csapást. Putyin kijelentette, hogy országa légiereje támogatást fog nyújtani a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erőknek, ám kizárta, hogy Moszkva szárazföldi harcoló alakulatokat küldjön az országba.


„Új vezető személyiség Európa élén”

Arra használja Orbán Viktor a menekültválságot, hogy a tekintélyelvű európai jobboldal vezéralakjává váljon, és „sajnos ezt jól csinálja” – írta tegnap a Die Presse című osztrák lap. Európának hosszú idő után újra van vezető személyisége, történelmi küldetéssel rendelkező ideológusa – írta a szerző, és hozzátette: egy olyan valaki, akit a napi politikán túlmutató magasabb cél vezet, és aki taktikailag átgondolja cselekedeteit annak érdekében, hogy elérje a célját. Azonban a liberálisok szemében ez a vezető nem közülük való, nem támogatja a szabadságot és az emberi jogokat, hanem a másik oldalon áll. Orbán stratégiailag dörzsölt, retorikailag jó, cselekvésben rendíthetetlen és tartalmilag konzekvens – írta a kommentár szerzője, aki szerint a miniszterelnök a magyar határoknál távolabb tekintve gondolkodik, és ez különbözteti meg azoktól, akiknek jelenleg szavuk van Európában. Az osztrák lap cikkírója úgy véli, hogy Orbán Viktor véget akar vetni a liberális Európának, és sokan vannak, akik ebben segíteni akarnak a magyar miniszterelnöknek.