Külföld

„A fenyegetést komolyan kell venni”

Orbán Viktor: Nagy teljesítmény, hogy hazánk nukleáris szempontból fejlettnek számít, a legfontosabb a biztonság megteremtése

A magyar kormányfő megerősítette a washingtoni nukleáris csúcson, hogy a kormány komolyan veszi a terrorfenyegetést, és a hatóságok megtették a szükséges lépéseket. Az amerikai elnök szerint a nukleáris terrorizmus továbbra is reális veszélyt jelent, noha a fenyegetettség érzékelhetően csökkent.

atomcsúcs 20160402
Orbán Viktor az atomcsúcson, európai államfők között (Fotó: MTI - Miniszterelnöki Sajtóiroda - Szecsődi Balázs)

„Nagyon fontos az a bizonyosság, amelyet itt kaptunk, s amely megerősít bennünket abban, hogy a nukleáris energia a következő évszázadban is velünk lesz, s a legfejlettebb országok nem leépítik nukleáris kapacitásukat, hanem éppen hogy fejlesztik” – mondta Orbán Viktor kormányfő, aki a magyar küldöttséget vezette a washingtoni nukleáris biztonsági csúcstalálkozón. Nagy teljesítménynek nevezte, hogy Magyarország azon kevés országok közé tartozik, amelyeket nukleáris szempontból fejlettnek, a képzési rendszert kiválónak, a biztonsági rendszert pedig kiemelkedőnek értékelik. Hangsúlyozta, minden fejlesztés előfeltétele, hogy „a biztonságot garantálni tudjuk, s nem is egyszerűen a technológiai biztonságról van szó, arról, hogy ne legyen baj az erőműveinkkel, hanem arról, hogy a világban megnövekedett terrorfenyegetettség miatt az atomerőműveket például a szokásosnál nagyobb veszély fenyegeti”.

A kormány terrorellenes akciótervére vonatkozó ötpárti egyeztetésről a kormányfő optimistán nyilatkozott. Mint mondta, neki jobb véleménye van a politikai vezetőkről, köztük az ellenzékről is, mint általában a magyar közvéleménynek, s szerinte a terrorizmus fenyegetése nagy horderejű kérdés, és az ellenzékben van elegendő belátás. Ezért arra számít, hogy előbb-utóbb sikerül megállapodni. „A felelősség kiköveteli a megfelelő és helyes viselkedést a kormánytól is és az ellenzéktől is” – fogalmazott Orbán Viktor. Az Iszlám Állam hazánkat is érintő terrorfenyegetéséről elmondta, általában a fenyegetést érdemes komolyan venni, mert ha nem, és a baj bekövetkezik, akkor „késő bánat, eb gondolat”. A magyar kormány a kellő komolysággal reagált - tette hozzá a kormányfő, és elmondta, hogy erőforrásokat csoportosítottak át információgyűjtésre, elhárításra, annak érdekében, hogy Magyarország a szokásosnál védettebb legyen. „Amit lehetett, azt a Magyarország biztonságáért felelős rendőri, titkosszolgálati és terrorelhárítási szervezetek az elmúlt napokban megtették” - hangsúlyozta.

Orbán Viktor kétoldalú tárgyalást is folytatott Giorgi Margvelasvili grúz elnökkel, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig az Amerikai–Magyar Üzleti Tanácsban tömörült amerikai nagyvállalatok képviselőivel, a General Electric és a Google alelnökével tárgyalt.

A washingtoni csúcstalálkozón Barack Obama amerikai elnök azt mondta, a nukleáris terrorizmus veszélye érzékelhetően csökkent, a jelenség azonban továbbra is valós fenyegetést jelent és folyamatosan változik. Hangsúlyozta, hogy a közös erőfeszítéseknek köszönhetően a mai napig egyetlen terrorszervezetnek sem sikerült atomfegyverre vagy „piszkos bombára” szert tennie. Felszólította azonban a világ vezetőit, hogy erősítsék meg a nukleáris létesítmények védelmét. Obama emlékeztetett arra, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet régóta nukleáris anyagok beszerzésére törekszik, és „a párizsi és a brüsszeli merényletekben érintett személyek filmre vették egy nukleáris létesítmény tisztségviselőjét”.