Külföld

A bíróság előtt Trump rendelete

John Kelly: Talán elkapkodott volt a belépési tilalom bevezetése, de a jogosságát megvédte a szenátus szakbizottságában

A bevándorlási rendelet perében előadhatták a felek érveiket, és válaszolniuk kellett a bírák igen kemény kérdéseire. John Kelly eközben megvédte a rendeletet a szenátusban, bár elkapkodottnak minősítette a bevezetését.

Meghallgatta kedd este a San Franciscó-i fellebbviteli bíróság a bevándorlást korlátozó elnöki rendelet ügyében a peres feleket, de a bírák várhatóan csak napok múlva fognak ítéletet hozni. A tárgyalást az AP hírügynökség szerint százezrek követték figyelemmel az internet segítségével.

Donald Trump kormányát August Flentje, az igazságügyi minisztérium tanácsadója képviselte, aki szerint az elnöknek jogában áll ilyen döntést hozni és csak olyan országokat érint a beutazások „ideiglenes szüneteltetése”, amelyeket Barack Obama is különleges kockázatot jelentő államokként tartott számon. A bírák kérdésére Flentje leszögezte, hogy a rendelet nem a vallás alapú kitiltásról szól: szó sem esik muszlimokról a szövegben. Noah Purcell, a szövetségi államok jogi képviselője erre úgy reagált, elég azt bizonyítani, hogy részben a muszlimok kitiltásának szándéka van a rendelet mögött, ugyanakkor arra a bírói kérdésre nem tudott válaszolni, hogy hány muszlimot érint a döntés. Közben a republikánus kormányzó vezette Maryland állam is csatlakozott az elnöki rendeletet elutasítókhoz. John Kelly belbiztonsági miniszter kedden tartott először beszámolót tevékenységéről a képviselőház belbiztonsági bizottsága előtt. A meghallgatáson megvédte a beutazások szigorításáról szóló elnöki rendeletet, de elismerte, hogy a kormányzatnak több időt kellett volna szánnia a kongresszus tájékoztatására, mielőtt életbe léptette az intézkedést. Közben a Washington Post elnézést kért, amiért beszámoltak egy meg nem történt találkozóról Steve Bannon, Trump főtanácsadója és John Kelly között a rendelet ügyében.

Jóváhagyta Betsy DeVos jelölését az oktatási minisztérium élére a szenátus, de a gyűlés elnöki tisztségét is betöltő Mike Pence alelnöknek is szavaznia kellett: DeVost csupán egy vokssal fogadták el, miután két republikánus és az összes demokrata szenátor ellene szavazott.

Arra, hogy Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Khamenei ajatollah azt mondta, „Trump megmutatta Amerika igazi arcát”, Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője keddi sajtóértekezletén úgy reagált: Donald Trump olyan intézkedéseket hoz majd, amilyeneket megfelelőnek tart, és Khameneinek számot kell vetnie azzal, hogy új elnök van hivatalban Washingtonban.

Donald Trump és Recep Tayyip Erdogan török elnök tegnap negyvenöt perces beszélgetés során egyeztetett telefonon. A két vezető egyetértett abban, hogy közösen lépnek fel az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái ellen, és úgy gondolják, hogy országaik között a jövőben még szorosabb együttműködésre van szükség regio­nális kérdésekben és a gazdaság területén. A kapcsolatok fejlesztésének érdekében Mike Pompeo, a CIA igazgatója ma Törökországba utazik, ahol a szíriai kurdok és a gülenista mozgalom ügyéről konzultál.