Külföld

A magyar V4-elnökség segíti az együttműködés újjászületését

Számolt be róla Németh Zsolt

A magyar visegrádi elnökség legfontosabb feladata, hogy segítse a visegrádi négyek (V4) együttműködésének újjászületését – hangsúlyozta a V4 parlamenti külügyi bizottságai számára rendezett csütörtöki budapesti tanácskozást záró sajtótájékoztatón Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

A magyar V4-elnökség segíti az együttműködés újjászületését
A V4 visszatér
Fotó: Facebook/Orbán Balázs

Elmondta: a tanácskozáson a részt vevő államok Európai Unióhoz és NATO-hoz fűződő kapcsolatait járták körül, jelezve, hogy mindkét esetben töretlen az országok elkötelezettsége, és úgy gondolják, hogy a tagság ezen államok identitásának részét képezi.

Németh Zsolt megjegyezte: a visegrádi négyek közös hangja az utóbbi időszakban „elhalványult”, ezért is kívánja a magyar elnökség elősegíteni az együttműködés újjászületését, ami iránt a másik három állam is elkötelezett.

Példaként említette, hogy ismét felmerült a visegrádi együttműködés intézményesítése, például egy V4-es parlamenti közgyűlés létrehozásával. A magyar elkötelezettség ez iránt továbbra is töretlen – jelentette ki a politikus, kiemelve a visegrádi együttműködés történelmi, kulturális és gazdasági gyökereit.

Megemlítette: a visegrádi négyek magyar elnökségének központi gondolata a versenyképesség, amelyet a gazdaság mellett a külső és a belső biztonság, valamint az együttműködés kitüntetett területeként szolgáló konnektivitásban is hangsúlyosan kívánnak érvényesíteni. Utóbbi kapcsán Németh Zsolt annak a reménynek adott hangot, hogy folytatódnak az elmúlt időszak energetikai és közlekedési fejlesztései. Hangsúlyozta, hogy napjainkban már „több mint álom”, hogy gyorsvasút kösse össze a visegrádi országok fővárosait, hiszen e terv megvalósítása elkezdődött.

A politikus elmondta: mivel lengyel partnereik távol maradtak, a szlovák képviselők egy rendkívüli parlamenti szavazás miatt nem lehettek jelen, a tanácskozás során a cseh és a magyar képviselők között zajlott párbeszéd.

Radek Vondrácek, a cseh képviselőház külügyi bizottságának elnöke úgy fogalmazott, hogy a visegrádi együttműködés sokak szerint már a klinikai halál állapotába került, azonban ők azt újjá akarják éleszteni. A V4-ek versenyképesek akarnak lenni, magas fokú konnektivitást szeretnének – szögezte le. Hozzátette, a konferencián egyetértettek abban, hogy történelmi esély van a transzatlanti kapcsolatok fejlesztésére az Egyesült Államokkal.

A cseh politikus kiemelte, abban is egyetértettek, hogy Közép-Európa bonyolult történelmi időszakokon ment keresztül. A közép-európaiak az európai család részeivé váltak, hallgatták nyugati szomszédaik, a régi demokráciák tanácsait, de most talán eljött az ideje annak, hogy Nyugaton is „meghallgassák a mi tanácsainkat”, mert az itt élők olyan tapasztalatokat szereztek a kommunista rezsimről és a legkülönbözőbb ideológiákról, amiknek megvan a maguk értéke – szögezte le.

Mi itt, Közép-Európában szilárdabban állunk a földön, realistábbak vagyunk, azt képviseljük, hogy vissza kell térni a gyökereinkhez és mindkét lábunkkal a valóság talaján kell állni – fogalmazott. A konferencián elhangzottakat úgy foglalta össze, hogy „megegyeztünk a józan ész támogatásában”.

Kapcsolódó írásaink