Külföld
Hosszú távon nem megy az üzemanyagimport

Hazánknak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a Pancsovói Finomító újra működni kezdjen, mert „nincs választási lehetőség” - jelentette ki a Szerbiai Olajtársaságok Egyesületének főtitkára. Mint a Szabad Magyar Szó cikkéből kiderül, Tomislav Mićović szerint nem számíthatnak arra, hogy az importot és az ellátást a Dunára, vagyis a hajózásra meg a vasútra alapozzák. Ezt az állam azonnal megérezné – fogalmazott.
A megnövekedett import természetesen meghosszabbíthatja a készletek élettartamát, ez most is működik – fűzte hozzá. Ezzel kapcsolatban kifejtette, a behozatal a korábbi havi harmincötezerről százezer tonna gázolajra ugrott, ami azt jelenti, hogy akad még mozgástér – azonban ez hosszú távon nem fönntartható folyamat.
Tomislav Mićović szerint január végéig biztosan lesz elegendő üzemanyag mindenki ellátására, ám az importfüggőség miatt a szerb piac kevésbé ellenálló a külső sokkokkal szemben. Ilyen volt például a magyarországi MOL-finomítóban történt tűzeset vagy a bolgár exporttilalom, amelyet az ottani amerikai szankciók miatt vezettek be. Hozzátette, a NIS jelenleg nem képes ellátni a piacot, pedig a kiskereskedelem nyolcvan százalékát adta, s ez önmagában elég ok arra, hogy az állam beavatkozzon a helyzetbe s átvegye az oroszoktól a finomítót.
Megoldást kell találni arra, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) folytathassa működését, közölte a Srbijagas vezérigazgatója, Dušan Bajatović. A Szabad Magyar Szó összeállításából kiderül a szakember szerint ha Belgrád átvenné a vállalat irányítását, az nem jelentené az orosz vagyon elrablását, de kérdéses, hogy Moszkva egyáltalán el akarja-e adni a NIS-t.
Másrészt azonban kétségét fejezte ki afelől, hogy ha Szerbia átvenné a NIS irányítását, az elegendő lenne-e az Egyesült Államoknak, amely szankciókat vezetett be a vállalat ellen. Hozzátette, akad érdeklődés az iránt, hogy a kőolaj- és gázszektor más cégek kezébe kerüljön, amit jelez, hogy egyre több külföldi vállalat érdeklődik a NIS iránt.
