Külföld
Az Európai Unió megint külpolitikai kudarcot könyvelhet el
Brüsszel feltételt szabott Georgiának, csak akkor csatlakozhat az EU-hoz, ha oroszellenes szankciókat vezet be
- Mi volt az Európai Unió stratégiája Dél-Kaukázussal kapcsolatban, miután kitört az orosz-ukrán háború?
- A konfliktus sok mindent megváltoztatott a térségben. Az Európai Unió 2022-ig azt a stratégiát választotta, hogy szépen fokozatosan közelebb hozza Dél-Kaukázust az európai közösséghez. Brüsszel 2008-ban hirdette meg a Keleti Partnerség programját, amely papíron egyfajta demokratikus társadalmi átalakulást segítő folyamatnak látszott, amely elsősorban a civil szervezeteket és a gazdasági együttműködést támogatta. Az így kialakult „szálakat” aztán felhasználták volna a politikai együttműködés területén. A háttérben soha nem mondták ki, hogy ennek bármilyen oroszellenes éle lett volna. Az EU oldaláról, például maga Angela Merkel a Keleti Partnerség vilniusi csúcstalálkozóján, azt kommunikálták, hogy ez a program nem az integrációról, hanem az együttműködésről szól. Valójában mindenki tudta, hogy ezt a régiót, Belarusztól Azerbajdzsánig, az EU közelebb szeretné „hozni” magához, az európai integrációt készítették elő Ezen felül a régió államainak a NATO- csatlakozásának kilátása – elsősorban Ukrajna és Georgia esetében –, illetve az arra adott orosz válaszlépések oda vezettek, hogy teljesen elmérgesedett a Nyugat és Oroszország közötti viszony.
- Mennyiben változott meg a geostratégiai helyzet a háború kitörése után?
- Mindez 2022-ben annyiban változott meg, hogy Moszkva ellenlépése, az ukrán területek egy részének megszállása, szélsőségesen kiélezte Oroszország és a Nyugat vetélkedését, ami előzőleg csak a kulturális és gazdasági területen zajlott. Az ukrajnai háború kitörése váratlanul érte az EU-t, feltételezhetően nem volt arra forgatókönyve, hogy ebben a helyzetben a dél-kaukázusi partnerségeit hogyan kezelje. Ugyanakkor Georgia, Moldova, valamint Ukrajna 2022-ben benyújtotta az EU-hoz a tagjelölti státusz iránti kérelmét. Brüsszel azonban ekkor Georgiától megtagadta a tagjelölti státusz megadását és politikai feltételeket szabott a továbblépéshez. A leglényegesebb feltétel az volt, hogy Georgia is csatlakozzon az oroszellenes szankciókhoz. Ezt a követelést Georgia nem teljesíthette, mert területének 20 százaléka orosz ellenőrzés alatt van, a megszálló orosz csapatok mindössze 20 kilométerre vannak a fővárostól. Georgia nem akarta provokálni a Kremlt azzal, hogy szankciókat vet ki rá. Tbiliszi pragmatikusabban akarta a helyzetet megközelíteni, ám az így kialakult diplomáciai adok-kapoknak végül az lett a következménye, hogy Georgia partnerségi viszonya az EU-val és az USA-val kettétört.
- Mindez milyen hatással volt az egész térségre?
- Az ukrán háború az egész régiót bizonytalan helyzetbe hozta és ezért Georgia belső stabilitásra törekedett. Tbiliszi ezért vezetett be illiberális, a konzervatív társadalom szemében azonban népszerű intézkedéseket, mint a civil szféra átláthatósága, – ezt a georgiai ellenzék és a nyugati államok csak, mint orosz ügynöktörvényt emlegetik – valamint gyermek- és családvédelmi törvényeket. Ezek azonban kiverték az EU-ban a biztosítékot. Az EU a liberális külpolitikai doktrína mentén ezeket a törvényeket szélsőségesen elítélte. Georgia 2023-ban megkapta ugyan a tagjelölti státuszt, de fél évvel később maga az EU fagyasztotta be az integrációs folyamatot. Azóta Georgia csak papíron tagjelölt. Az EU a mai napig megkísérli elszigetelni Georgiát, annak ellenére, hogy Tbiliszi már többször jelezte, hogy hajlandó bármikor a kapcsolatfelvételre Brüsszellel.
- Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az EU kényszerpályára lökte Georgiát? Azt is mondhatjuk, hogy Tbiliszinek nincs más választása, mint hogy egy patrióta típusú politikát folytasson?
- A georgiai kormánynak is megvan a maga felelőssége az ügyben, mert lehetett tudni, hogy magatartásának következményei lesznek. Azt talán nem gondolták, hogy ennyire súlyosak. Mindkét fél lehetett volna egy kicsit megértőbb. Azért az kijelenthető, hogy az EU nyomásgyakorlása jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a georgiai kormányzat egy olyan helyzetbe került, ahol döntenie kellett a belső stabilitás megerősítése és az európai integráció fenntartása között.
- Az EU Oroszországnak egy régi félelmét élesztette fel, hogy be akarják keríteni. Brüsszel nem mérte fel, hogy amit csinálnak, kockázatos?
- Amikor kitört az orosz-ukrán háború, akkor az volt Brüsszelben az elképzelés, hogy minél több oldalról, minél nagyobb nyomást kell gyakorolni Oroszországra, a Baltikumtól a Dél-Kaukázusig. Az EU azt nem vette számításba, hogy Georgia nem tagja sem az EU-nak, sem a NATO-nak, ezért bármilyen oroszellenes lépés rendkívül nagy kockázatot jelentett volna számára.
- Ha az EU be akarta kebelezni az egész térséget, akkor a többi országgal is valami hasonló „meccset” kellene „lejátszani”. Volt erre valami terv Brüsszelben?
- Azt mondanám, hogy az EU jelentős felelőtlenséget követett el, hogy Georgiától megvonták az európai perspektívát. Örményország esetében „kiterjesztették” az uniós csatlakozás lehetőségének ígéretét. Az örmény társadalom számára mindez rendkívül imponáló, az ősi keresztény nemzet mindig is Európához érezte magát közelebb, mint Ázsiához és muzulmán szomszédaihoz. Jelenleg azonban nincsen realitása az örmény uniós integrációnak. Mert például az örmények a gázszükségletük 80 százalékát Oroszországból, 20 százalékát Iránból szerzik be. Az EU-ba tilos Iránból fosszilis energiahordozókat importálni és elvileg 2027 után orosz gázt és olajat sem lehet majd bevinni az Unió területére. Az örmények az uniós csatlakozás után ki lennének szolgáltatva az azeri és török energiahordozóknak. Ez óriási biztonsági kockázatot jelentene Örményországnak, mert az azerbajdzsániakkal és a törökökkel is konfliktusokkal terhelt a viszonyuk. Örményország tagja az Eurázsiai Gazdasági Uniónak, ez egy vámunió, mint az EU, egy közös piac, a kettő összeférhetetlen egymással. Tavaly az örmény exportnak a 41 százaléka Oroszországba irányult és csak 7,5 százaléka az EU-ba. Maga a szállítási infrastruktúra és a kereskedelmi hagyományok is azt predesztinálják, hogy Jereván a szomszédságával üzleteljen – egészen egyszerűen itt van piaca a hagyományos örmény exporttermékeknek, és a szállítmányozás is bejáratott, olcsó, ellentétben a földrajzilag távoli és kétes felvevőértékű európai piacokkal.
