Külföld
Túl kockázatos, így elmaradhat a karácsonyi vásár
Továbbra is kérdéses

A Die Welt információi szerint a Landesverwaltungsamt (tartományi igazgatási hivatal) egy hétoldalas levélben fogalmazta meg kritikáit, amelyek szerint a város által benyújtott biztonsági terv több kulcselemében sem felel meg a rendezvény lebonyolításáért szükséges követelményeknek. A hatóság különösen a beléptetés, a védelmi intézkedések és a biztonsági személyzet létszámának kérdését tartja aggályosnak.
A szigorú hozzáállás mögött az áll, hogy 2024 decemberében egy szaúd-arábiai származású, Németországban élő orvos autóval a magdeburgi karácsonyi vásár látogatói közé hajtott, a terrorcselekményben hat ember vesztette életét és mintegy 300 sérült meg. A támadás miatt országszerte jelentősen módosítottak a kulturális tömegrendezvényekre vonatkozó biztonsági előírásokon és szabályokon Németországban.
A szervezők javítanának a vitás pontokon, ám van egy észrevétel
A Die Welt beszámolója szerint a vásár szervezői jelezték, hogy készek lennének korrigálni azokat a pontokat, amelyeket a hatóságok kifogásoltak, ugyanakkor úgy vélik, ezek közül néhány követelmény valójában állami feladat, így nem lehetne a rendezvény szervezőire hárítani a felelősséget. A városvezetés ugyanezt az álláspontot képviseli: a terrorfenyegetettség kezelése – mint hangsúlyozták – nem az önkormányzat, hanem a tartomány feladata lenne. Simone Borris polgármester-helyettes egy rendkívüli ülésen tájékoztatta a városi képviselő-testületet a döntésről, amely jelentős felháborodást és bizonytalanságot váltott ki.
Továbbra is kérdéses, lesz-e karácsonyi vásár
Magdeburgban jelenleg jogilag nincs engedély a vásár megtartására, ráadásul a rendezvény csak akkor tartható meg, ha a hatóságok a módosított biztonsági tervet megfelelőnek találják. Simone Borris ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy „összefogással” még megmenthető az idei esemény, viszont azt egyelőre nem látni, hogy a felvetődő aggályokat és ellentmondásokat sikerül-e megoldani.
Ezzel párhuzamosan Németország több városában már korábban elhalasztották, vagy csak korlátozások mellett adtak engedélyt karácsonyi vásárok lebonyolítására a megemelkedett biztonsági kockázatok miatt - írta meg a hirado.hu.
