Külföld

Éhségsztrájkba kezdett a magdeburgi gázoló

Éhségsztrájkba kezdett Németországban az a férfi, aki tavaly Magdeburgban gázolásos támadást követett el a város karácsonyi vásárán – derült ki kedden az elkövető bírósági tárgyalásának második napján.

Éhségsztrájkba kezdett a magdeburgi gázoló
Taleb A. tettéért nem kért bocsánatot, nem tanúsított megbánást
Fotó: AFP/Ronny Hartmann

A Taleb A. néven azonosított, szaúd-arábiai származású, 2006 óta Németországban élő vádlott maga jelentette be a bíróság előtt, hogy hétfőn éhségsztrájkba kezdett, és akcióját három hétig tervezi folytatni. Az ügyében eljáró bíró közölte: az éhségsztrájkkal semmilyen módon nem tudja hátráltatni vagy megakadályozni az ellene folyó eljárást, a tárgyalást szükség esetén akár távollétében is folytatják.

Az 51 éves férfi tavaly december 20-án hajtott bele a tömegbe a magdeburgi vásáron, három percig tartó ámokfutásban egy 9 éves kisfiú és öt, 45 és 75 év közötti nő vesztette életét, és csaknem 300-an megsérültek. A helyszínen a férfit azonnal elfogták. Hatrendbeli gyilkosság és 338 gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat ellene. Az ügyészség szerint „a lehető legtöbb emberrel akart végezni”, és feltehetően heteken át készült a gyilkosságokra.

Bár a vádemeléskor azt közölték a hatóságok, hogy a bűncselekmény indítéka egyelőre tisztázatlan, azt feltételezik, hogy a gyanúsított, aki pszichiáterként dolgozott a Magdeburgtól délre található Bernburgban, iszlámellenes nézeteket vallott, és elégedetlen lehetett a szaúdi menekültekkel szembeni németországi bánásmóddal. Hétfőn, bírósági tárgyalásának első napján beismerte, hogy ő vezette az autót. Tettéért nem kért bocsánatot, nem tanúsított megbánást.

Kapcsolódó írásaink