Külföld
Sahra Wagenknecht német politikus lemond az általa fémjelzett párt vezetéséről
A politikus alapértékekkel foglalkozó bizottságot szeretne létrehozni és vezetni a pártban

Az 56 éves politikus ugyanakkor közölte, hogy továbbra is vezetői pozícióban kíván részt venni a baloldali nacionalista politikai erő tevékenységében. A BSW vezetését az eddigi társelnök, Amira Mohamed Ali fogja ellátni, oldalán Fabio De Masi európai parlamenti képviselővel.
Wagenknecht kijelentette, hogy alapértékekkel foglalkozó bizottságot szeretne létrehozni és vezetni a pártban. Abban az esetben, ha a BSW mégis bejutna a Bundestagba (német szövetségi parlamentbe), frakcióvezető szeretne lenni - tette hozzá.
Sahra Wagenknecht meghatározó és egyben legismertebb személyisége az általa alapított pártnak, amely mostani elnökének távozásával megváltoztatja a nevét is, bár a BSW rövidítést megtartja.
Erről várhatóan a december 6-án és 7-én Magdeburgban megrendezendő pártkonferencián születik döntés. A közvélemény-kutatásokban jelenleg 3-4 százalékos támogatottságot elérő BSW a februári parlamenti választásokon nem került be a parlamentbe.
Wagenknecht 2023 októberében hosszas vitákat követően lépett ki a német Baloldal (Die Linke) soraiból, és 2024 elején alapította meg saját pártját, amely tavaly sikeres volt az európai parlamenti és a kelet-németországi tartományi választásokon.
