Külföld
Oroszország „ítéletnapi drónt” fejlesztett a nukleáris támadások utáni világra
A rendszer páncélozott járművekből is működtethető

A TASZSZ hírügynökség beszámolója szerint ez a pilóta nélküli repülőgép a „Hruszt” projekt része, és feladata a nukleáris csapások utáni szennyezési szintek monitorozása, írta az EAdaily.
A fejlesztésről Dmitrij Kuzjakin, a Komplex Pilóta Nélküli Megoldások Központjának (CKBR) főtervezője nyilatkozott október 25-én.
„A forgatókönyvek részleteit nem hozzuk nyilvánosságra, de a projekt aktív szakaszban van” – mondta Kuzjakin, hozzátéve, hogy a kidolgozott megoldások polgári védelemben és katonai célokra egyaránt alkalmazhatók.
A főtervező kiemelte, hogy még egy nukleáris konfliktus esetén is a „Hruszt” projekt keretében fejlesztett rendszer életek ezreit mentheti meg.
A beszámoló szerint az „ítéletnapi drón” legfeljebb 20 percig képes repülni, fertőzött területeken 500 méteres, változó szennyezettségű zónákban pedig akár két kilométeres hatótávolsággal működik. A rendszer páncélozott járművekből, mozgás közben is irányítható.
A drón célja, hogy az első órákban, a nukleáris csapások után adatokat gyűjtsön a szennyezés helyéről és mértékéről, anélkül hogy emberi életeket kockáztatna.
