Külföld

Több millió eurós támogatás Ukrajnának?

Finnország is beszállt

A finn kormány jóváhagyta csütörtökön, hogy az ország 100 millió euróval járuljon hozzá az Ukrajna számára tervezett következő amerikai fegyvercsomag megvásárlásához, amelyet az északi és balti országok hajtanak végre a NATO új kezdeményezésén keresztül.

Több millió eurós támogatás Ukrajnának?
A finn kormány jóváhagyta, hogy az ország 100 millió euróval járuljon hozzá az Ukrajnának szánt amerikai fegyvercsomaghoz
Fotó: AFP/Sergei Supinsky

Finnország, amely a múlt héten csatlakozott az Ukrajna legfontosabb fegyverszükségletét kielégíteni hivatott új NATO-kezdeményezéshez (PURL), ezt a támogatást államkötvény-kibocsátással kívánja finanszírozni – fejtette ki a Helsingin Sanomat című lapnak Petteri Orpo miniszterelnök.

„Meghoztuk ezt a döntést annak ellenére, hogy ez növeli az államadósságot. Ukrajna helyzete azonban rendkívül súlyos, és részt kell vállalnunk a támogatásában. Nem maradhatunk tétlenek, miközben a többi északi és balti ország cselekszik” – mondta Orpo.

A finn kormányfő szavai szerint Finnország részvétele a PURL-kezdeményezésben azért szükséges, mert Ukrajna gyengébb helyzetben van Oroszországgal szemben, és az Egyesült Államok olyan típusú fegyverekkel rendelkezik, amelyekre Kijevnek valóban szüksége van, amelyeket viszont Európa nem tud biztosítani.

A PURL program, amelyet az európai NATO-tagok és Kanada finanszíroznak, időszakos, egyenként mintegy 500 millió dollár értékű csomagokból áll, amelyek célja az Egyesült Államokban gyártott fegyverek és lőszerek beszerzése, amelyeket Kijev kulcsfontosságúnak tart védelme szempontjából.

Hivatalos ukrán források szerint szeptember végéig Kijev négy ilyen támogatási csomagot kapott, összesen több mint kétmilliárd dollár értékben, amelyeket Németország, Kanada, Dánia, Norvégia, Hollandia és Svédország finanszírozott. Emellett hét másik európai ország – Belgium, Észtország, Izland, Lettország, Litvánia, Luxemburg és Finnország – fejezte ki szándékát, hogy részt vesz az ötödik ilyen csomagban. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök csütörtökön a brüsszeli EU-csúcson erősítette meg, hogy Spanyolország úgyszintén csatlakozik ehhez a NATO-kezdeményezéshez.

Kapcsolódó írásaink