Külföld
Korlátozhatják a látogatók számát a szlovéniai Triglav Nemzeti Parkban
Azt mondják, ha valaki szlovénnek vallja magát, legalább egyszer meg kell másznia

A nemzeti park igazgatóságának szerdai bejelentése szerint a lépés valószínűleg komoly vitát váltana ki, mégis szükséges lehet, mert a helyzet különösen súlyossá vált a Júliai-Alpok legmagasabb pontján, a Triglavon, ahol a turisták tömege már biztonsági kockázatot jelent.
A nemzeti park jelképének számító, 2864 méter magas Triglavot évente mintegy 70 ezren másszák meg. A látogatók azonban nem egyenletesen érkeznek: a forgalom érthető módon napos időben ugrásszerűen megnő. „A Triglav megmászása felejthetetlen élmény, de eljutottunk arra a pontra, amikor társadalmi szinten fel kell ismernünk: lépni kell, még ha az intézkedések nem is lesznek népszerűek” - mondta Majda Odar, a TNP információs és oktatási központjának vezetője.
Hangsúlyozta: a főszezonban tapasztalható túlterheltség miatt nemcsak környezetvédelmi, hanem biztonsági okokból is elkerülhetetlen bizonyos korlátozások bevezetése. „Ez közös felelősségünk, hiszen ez a terület nemcsak a nemzeti park központja, hanem nemzeti szimbólum is” - tette hozzá. Tit Potocnik, a nemzeti park igazgatója kiemelte: a Triglav a szlovén identitás része.
„Azt mondják, ha valaki szlovénnek vallja magát, legalább egyszer meg kell másznia. Sokan külföldről is érkeznek, hiszen egy legendás hegycsúcsról van szó” - mondta. Egy 2018-as felmérés szerint a látogatók háromnegyede a zsúfoltságot tartja a legnagyobb problémának.
Potocnik szerint a helyzet „kaotikus és káros a környezetre, valamint az emberekre nézve is”. A vezetés ezért azt tervezi, hogy meghatározza a parkon belüli legnépszerűbb helyek - köztük a Triglav - látogatói kapacitását. Az egyik lehetséges megoldás a napi kvótarendszer bevezetése, amely meghatározná, hány túrázó léphet a hegyre egy adott napon. Ez egy előzetes regisztrációs rendszer kialakítását és szigorúbb ellenőrzést igényelne - jelezte az igazgató.
A Júliai-Alpok jelentős részét lefedő park több pontján már most is érvényben vannak korlátozások, amelyek elsősorban az autós forgalmat érintik. A Triglav népszerű kiindulópontjának számító Vrata-völgyben már működik ilyen rendszer, és jelenleg új közlekedési rendet tesztelnek a Vrsic-hágón is, ahol a parkolóhelyek hiánya rendszeresen torlódásokat okoz. A becslések szerint a Triglav Nemzeti Parkot évente mintegy 1,5 millió turista keresi fel.
A leglátogatottabb célpontok közé tartozik a Tamar-völgy, a Martuljek-vízesések, a Pericnik-vízesés, a Pokljuka-fennsík, valamint Bohinj és a Soca-völgy térsége.