Tovább pörög a gall ringlispíl

Rekordsebesen, mindössze huszonhat napnyi regnálás után bukott meg Sébastien Lecornu miniszterelnök hétfőn. A kormányfő persze egész kabinetjével egyetemben ment volna a történelem süllyesztőjébe. Ám valami „csoda folytán” órákkal később mégis meggondolta magát s bejelentette, elfogadta Emmanuel Macron kérését, hogy további 48 óráig maradjon, és utolsó pillanatban tárgyalásokat folytasson a politikai pártokkal „az ország megmentése érdekében”.

A francia elnök szénája jelenleg amúgy igen gyatrán áll, s ha nem történik valami csoda, akkor az egyik legkárosabb politikusként fog bevonulni hazája történelmébe. Ami valahol érthető, hiszen a számára megalázó tockossal felérő EP választások után 2024 júniusára előrehozott referendumot írt ki - amit aztán szövetségeseivel egyetemben csúfosan el is bukott. A tavalyi végeredmény egy roppant tarka és igencsak ingatag parlamentet hozott, amelyben Macron centrista partnerei elvesztették többségüket, és ennek nyomán partnereket kellett keresniük más, ideológiailag nem feltétlenül rokon formációkkal.

Gallia egyik baja az adósságban gyökeredzik, amely mára elérte a GDP 114 százalékát, a másik pedig a költségvetés 5,4 százalékos passzívuma. (S ezen túl akad jó pár társadalmi feszültég is, melyek közül az egyik legnyomasztóbb az illegális migráció és az egyre szélsőségesebb bevándorlók által generált erőszak.) A hajdani Brexit után megismert EU-s főtárgyaló, Michel Barnier és utódja, François Bayrou mindössze három, illetve kilenc hónapig bírta, mielőtt a bizalmi szavazásokon útilaput kötött a talpukra a nemzetgyűlés. Mindketten súlyos megszorító költségvetéssel próbálták kezelni a helyzetet - ami ellen egyként lázadt föl az ország népe. A tételek között nem csak adóemelések, bizonyos fizetések befagyasztása, hanem önkormányzati és honvédelmi megszorítások is szerepeltek. De ugyancsak sokaknál leverte a biztosítékot az az ötlet, mely szerint egy időre függesztették volna az éves párizsi katonai parádékat.

Mindezek után aligha lehet azon meglepődni, hogy Sébastien Lecornu még a költségvetési terv bemutatásáig sem jutott el.

Jelenleg az összes politikai formáció a 2027-es elnökválasztásra koncentrál, továbbá arra az esetre is igyekeznek erőt tartalékolni, ha az elnök újfent feloszlatná a parlamentet és urnákhoz szólítaná a franciákat. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy Macron semmi áron nem óhajt fölállni az elnöki székből, sőt, ha tehetné, újrázna. Szerinte ugyanis egy „megveszekedett barom” volt az, aki maximum kétszeri periódusra korlátozta egy-egy ember mandátumát.

Az államfő előtt mostanság nem sok tér nyílik. Kinevezhet egy új vadonatúj miniszterelnököt, feloszlathatja a parlamentet - illetve totálisan reménytelen verzióként megpróbálhatná rábírni a pártokat valamilyen megegyezésre. A felmérések szerint a referendum ismételt rossz hírt jelentene Macron tarka-barka szövetségeseinek és a szocialistáknak, míg Marine Le Pen szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülése akár pezsgőt is bonthatna. A választásokat legfeljebb negyven nappal a parlament feloszlatása után kell meghirdetni, azaz ha az újabb válság beüt a gall határba, akkor a népnek novemberben kellene az urnákhoz vonulnia.