Külföld
Tízezrek tüntettek Barcelonában a palesztinok mellett
Pedro Sánchez spanyol kormányfő népirtásnak nevezte a gázai pusztítást

A demonstrációt már hetekkel ezelőtt meghirdették, és azt követően tartották meg, hogy pénteken az izraeli hatóságok feltartóztatták a Barcelonából a Gázai övezet felé útra kelt nemzetközi segélyflottillát és a hajórajban részt vevő járművek fedélzetéről eltávolítottak mintegy 450 aktivistát, mások mellett több mint 40 spanyolt, köztük Barcelona egykori polgármesterét is.
A demonstrálók megtöltötték a Passeig de Gracia sugárutat. Többen palesztin zászlókat lengettek, illetve a palesztin ügyet támogató pólót viseltek. A barcelonai rendőrség közlése szerint 70 ezren vettek részt a szombati megmozduláson, a szervezők 300 ezer felvonulóról adtak hírt. Spanyolországban többször demonstráltak a palesztinok mellett az utóbbi hetekben.
Az Izrael ellen tiltakozók több alkalommal is megzavarták a Vuelta országúti kerékpáros verseny programját szeptemberben, Pedro Sánchez kormányfő pedig fokozta a diplomáciai erőfeszítéseket az izraeli kormánnyal szemben: népirtásnak nevezte a gázai pusztítást, és az izraeli sportolók kizárását szorgalmazta a nemzetközi sporteseményekről.
Pénteken több mint száz olaszországi városban szerveztek tüntetéseket a szakszervezetek a Gázáért meghirdetett általános sztrájkkal egy időben, országszerte több mint 2 millió ember vonult az utcákra. Szombaton délután Rómában, Madridban és Lisszabonban tartanak hasonló megmozdulást.