Külföld
Radioaktív szennyezés ellen küzdenek az indonéz hatóságok Jakarta térségében

Hanif Faisol Nurofiq környezetvédelmi miniszter csütörtökön közölte, hogy a szennyezés forrása egy külföldi tulajdonban álló roncstelep. Tíz helyszínen is magas sugárzást mértek, míg korábban csak hat helyszínről jelentettek magasabb értékeket. Kilenc ember volt kitéve a sugárzásnak, ami miatt speciális orvosi kezelésre szorultak – ismertették a hatóságok. A fémhulladéktelep körüli 5 kilométeres körzetet lezárták.
„Remélhetőleg jövő hét elejére megismerjük a szennyezett terület teljes kiterjedését” – mondta Bara Hasibuan, az ügy nyomozásával megbízott hatóság szóvivője, hozzátéve, hogy ezt majd az indonéz atomenergetikai hatóság fogja megállapítani. A szennyezést a cézium-137 izotópja okozza, amit először augusztusban észleltek egy, az Egyesült Államokból érkezett garnélarák-hajószállítmányban. Az amerikai élelmiszer-biztonsági hivatal szerint a sugárzó anyagot egy szegfűszeg-szállítmányban is felfedezték.
A Jakartától 68 kilométerre található ipartelep, ahol több mint 270 cég működik, a hatóságok szigorú felügyelete mellett továbbra is üzemel. Indonézia nem rendelkezik sem atomfegyverekkel, sem nukleáris erőművekkel. A cézium-137 az amerikai hatóságok szerint főleg nukleáris tesztek, illetve balesetek során kerül a környezetbe