Külföld

Latorcai Csaba: A kereszt és a kereszténység ma támadás alatt áll Európában

A kereszt nem csupán vallási szimbólum

A kereszt és a kereszténység ma támadás alatt áll Európában, miközben a kereszt nem csupán vallási szimbólum, hanem az évezredes kultúránknak a szimbóluma – annak a kultúrának, amely megőrizte a magyarságot – hangsúlyozta Latorcai Csaba a közmédiának nyilatkozva szerdán a partiumi Szentjobbon.

Latorcai Csaba: A kereszt és a kereszténység ma támadás alatt áll Európában
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, a magyar közösségek hagyományát, életerejét bizonyítják, azt, hogy a Partiumban és Erdélyben a következő évtizedekben, évszázadokban is lesz keresztény magyarság
Fotó: Facebook/Latorcai Csaba

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára a Bihar megyei településen írt alá együttműködési megállapodást a Fogadj örökbe egy keresztet! kezdeményezés Kárpát-medencei kiterjesztéséről. Ez alkalomból a partiumi településen egy felújított út menti keresztet is megáldottak. Latorcai Csaba - aki egyben a Kereszténydemokrata Néppárt (KNDP) ügyvezető alelnöke is - emlékeztetett, hogy a politikai szervezet meghirdette a Fogadj örökbe egy keresztet! programot, melynek keretében Magyarországon már több mint 160 kereszt újult meg.

Elmondta: a Partiumban és Erdélyben a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vállalta fel ugyanezt a feladatot. Az együttműködési megállapodást a romániai szervezet képviseletében Derzsi Ákos alelnök, a román kormány munkaügyi minisztériumának államtitkára írta alá. "A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vállalja, hogy Erdélyben és a Partiumban hasonló módon a helyi közösségek örökbe fogják fogadni vallási jelképeinket - amelyek vallási, fizikai értelemben is útjelzők -, és átörökítik a következő generáció számára" - mondta Latorcai Csaba.

Aláhúzta: ezáltal a magyar közösségek hagyományát, életerejét bizonyítják, azt, hogy a Partiumban és Erdélyben a következő évtizedekben, évszázadokban is lesz keresztény magyarság. Latorcai Csaba a közmédiának nyilatkozva arra is felhívta a figyelmet, hogy napjainkban támadás alatt állnak azok az értékek, amelyeket a kereszténység képviselt és képvisel, mindaz, ami sikert hozott Európának az elmúlt évezredben. "Kötelességünk kiállni minden olyan törekvéssel szemben, ami nevetségessé teszi vagy éppen megsemmisíti vallási jelképeinket, vallási értékeinket, mert bizony Nyugat-Európában már tömeges a keresztek megsemmisítése, a templomok meggyalázása" - mondta.

Kifejtette: nem csupán fizikailag kell küzdeni kereszténységünk mellett, hanem támadás alatt állnak mindazok, akik azt a politikát képviselik, amely a kereszténység közéleti megvalósításáért küzd. "Ki kell állni egymásért, mert igaztalan támadások érik a közéleti képviselőinket, ezt vissza kell utasítani, egyszer és mindenkorra véget kell vetni ennek" - nyomatékosította a KDNP-s politikus. Az alkalomból a gazdag egyházi hagyományokkal rendelkező Szentjobbon - ahol egykor Szent István király karereklyéjét, a Szent Jobbot is őrizték - egy felújított régi út menti feszületet is megáldottak. A keresztet 1929-ben állíttatta Várady Mihály és felesége lányuk halálának emlékére.

Kapcsolódó írásaink