Külföld
Kormánybukást hozott a tüntetéshullám

Madagaszkár elnöke bejelentette, hogy feloszlatja kormányát - írja a BBC. Mint olvasható, Andry Rajoelina azután döntött így, hogy a fiatalok vezette, napok óta tartó, a víz- és áramkimaradások miatti tüntetéseken egyre hangosabban követelték az egész kabinet menesztését. Az úgynevezett Z generációs demonstrációkon csütörtök óta több ezer, túlnyomórészt fiatal férfi és nő vonult utcára Madagaszkár városaiban a következő szlogennel: „Élni akarunk, nem túlélni”.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa elítélte a biztonsági erők által alkalmazott „felesleges erőszakot”, melyben legalább huszonkét ember meghalt és száz másik megsérült. A helyi külügyminisztérium elutasította a vádakat, melyek szerinte „pletykákon vagy félretájékoztatáson alapulnak”.
A BBC emlékeztet, Madagaszkárt számos felkelés rázta meg az 1960-as függetlenség elnyerése óta, beleértve a 2009-es tömegtüntetéseket, amelyek Marc Ravalomanana volt elnököt kényszerítették lemondásra.