Történelem

Hogyan lett egy magyar grófból Madagaszkár királya?

A kalandos életű Benyovszky Móric

A 18. századi magyar világutazó, Benyovszky Móric számos országban megfordult. Az európai udvaroknál, de még Amerikában is támogatókat keresett, de csak kevesek látták meg a potenciált vállalkozásaiban. Európából indulva Kamcsatkán keresztül Makaóra, majd Madagaszkárra jutott – írja a Mult-kor.hu.

Hogyan lett egy magyar grófból Madagaszkár királya?
Benyovszky Móric
Fotó: Wikipedia

Édesapja 1758-as halálát követően rokonai kiforgatták örökségéből, így lényegében földönfutóvá vált.

Emlékiratai szerint 1741. szeptember 20-án, de egyes történészek szerint csak öt évvel később, 1746-ban született. Már tizenévesen katonáskodni kezdett, Mária Terézia 1758-ban száműzte az országból, miután fegyverrel próbálta visszaszerezni vagyonát, amelyből rokonai kiforgatták. Lengyelországban élő nagybátyja hívására annak birtokán telepedett le, és feleségül vette Hönsch Zsuzsannát.

A nemesi konföderáció seregében tábornoki rendfokozatig jutott. 1769-ben viszont orosz fogságba esett, Kamcsatkába hurcolták, ahonnan csak két évvel később tudott megszökni, miután lázadást szított az elítéltek között. 96 társával együtt elfoglalt egy felfegyverzett hajót, így tudta elhagyni a félszigetet.

Hajóútjuk alatt eljutottak Tajvanra, Makaóra, Mauritiusra és Madagaszkár érintésével Franciaországba is, ahol maga XV. Lajos király fogadta Benyovszkyt. A gróf meggyőzte az uralkodót, hogy gyarmatosítsa Madagaszkárt, amely küldetésre végül magát Benyovszkyt küldte.

A kalandor 250 emberével 1774 februárjában szállt partra, és megalapította Madagaszkár „fővárosát”, Louisbourg telepét. Jelentősen hozzájárult a sziget belső területeinek megismeréséhez, utat épített, mocsarakat csapolt le.

Benyovszky igyekezett magát úgy beállítani, mint aki a korábbi erőszakos gyarmatosítási hagyományok helyett diplomáciai képességeivel nyerte meg a helyi törzsek, a malgasok bizalmát. Elbeszélése szerint megtanította őket írni-olvasni, és annyira megszerették, hogy 1776-ban királlyá választották.Ez azonban valószínűleg nagyrészt fikció, sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy nem választották királlyá, és a helyi törzsekkel kötött szövetségekkel is inkább a leendő francia gyarmatosítás érdekeit szolgálta, semmint humanitárius céllal nyújtott segítséget a helyi őslakosoknak.

A kísérlet azonban megbukott, és Franciaországba visszatérve már nem voltak támogatói. Mária Terézia viszont időközben megkegyelmezett neki, így hazautazott szülőföldjére.

Kapcsolódó írásaink