Külföld
Francia politika új botrány előtt áll
A párizsi polgármesterjelöltet korrupcióval vádolják

Rachida Datinak elvileg a Renault-Nissan autóipari konszernt 2005 és 2019 között irányító Carlos Ghosn mellett kell megjelennie a bíróságon. A vádlottak tagadják, amit a terhükre rónak.
Az ügyben 2019-ben indult előzetes eljárás, és ennek politikai tétje azért jelentős, mert a jobboldalról érkezett 59 éves kulturális tárcavezető a jobboldal egyik legbefolyásosabb személyisége, és a 2026-as önkormányzati választásokon (március 15. és 22.) Párizs főpolgármester-jelöltje lesz.
Rachida Dati három ügyvédje, Frank Berton, Olivier Bluche és Basile Ader már jelezték, hogy érvénytelenítési kérelmet nyújtanak be az eljárással szemben.
Rachida Datit azzal gyanúsítják, hogy 2010 és 2012 között elfogadott 900 ezer eurót a Renault-Nissan leányvállalatától, az RNBV-től úgy, hogy tényleges munkát nem végzett érte. Abban az időben ügyvédként és európai parlamenti képviselőként (2009-2019) dolgozott, és a gyanú szerint utóbbival fedezte, hogy pénzért lobbizott az Európai Parlamentben.
A korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség novemberben indítványozott vádemelést Rachida Dati ellen az Európai Parlamentben közhatalmi tisztséget betöltő személy által elkövetett hivatali visszaélés és hűtlen kezelés, vesztegetés és passzív befolyással való üzérkedés gyanúja miatt. A vizsgálóbírák úgy vélik, hogy Rachida Dati európai parlamenti tevékenysége lobbizásnak minősül, ami „összeegyeztethetetlennek tűnik mind a mandátumával, mind a jogi szakmával” .
A kulturális miniszter, aki Nicolas Sarkozy elnöksége (2007-2012) elején két évig igazságügyi miniszter volt, úgy véli, hogy az ügy elévült, és már számos fellebbezést adott be az eljárás lezárása érdekében.
Carlos Ghosn ellen 2023 áprilisa óta nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. Cégvezető által elkövetett hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, korrupció és aktív befolyással való üzérkedés miatt folyik ellene eljárás egy olyan ügyben, amelyhez a Renault felperesként csatlakozott. A libanoni, francia és brazil állampolgárságú férfit 2018 végén letartóztatták Japánban, ahol a Renault-Nissan csoport vezetőjeként elkövetett feltételezett pénzügyi visszaélések miatt kellett volna bíróság elé állnia, azonban 2019 végén bravúros módon sikerült megszöknie az országból, és azóta Libanonban tartózkodik.
Rachida Dati ellen egy másik eljárás is folyik, amiért elmulasztotta a luxusékszereit feltüntetni a vagyonbevallásán. Ebben az ügyben is tagadja a miniszter a szabálytalanságot.