A tömeges migráció sokkhatásai

A migrációt kezdetben gazdasági és demográfiai szempontból is racionális döntésnek tekintették, hiszen az idősödő társadalom fenntartása és a munkaerőpiaci igények kielégítése indokolttá tette a bevándorlók befogadását. Ennek nyomán a baloldali kormányok egy olyan rendszert alakítottak ki, amely párhuzamosan próbálta koordinálni a munkavállalói és a menekültügyi migrációt, s ehhez intézményi változtatásokat is végrehajtottak, például az Integrációs Hivatal létrehozásával - áll a Századvég portálunkhoz eljuttatott kutatásában.

A ’90-es évek azonban fordulópontot jelentettek: a délszláv háborúk következtében több százezer, főként bosnyák és koszovói menekült érkezett az országba, ami addig példátlan migrációs hullámnak számított. Ezek a csoportok nem a munkavállalás, hanem a humanitárius megfontolásaik miatt telepedtek le, így a korábbi gazdasági fókuszú migrációt felváltotta egy szociális jellegű, nagyobb integrációs kihívást jelentő folyamat. Svédország befogadó imázsa ezzel megerősödött, de egyre növekvő terheket rótt a jóléti államra, hiszen a menekültek felzárkóztatása széles körű integrációs programokat és jelentős költségvetési ráfordítást igényelt. A kétezres évektől kezdve ezért jogi reformokat vezettek be, köztük migrációs bíróságok létrehozását és az önkormányzatok szerepének bővítését a kiskorú menekültek ellátásában. A számok jól mutatják a növekvő terhelést: míg 2005-ben családegyesítés révén 22 ezren kaptak letelepedési engedélyt, addig 2017-ben már 48 ezren.

Magyarán, Svédország bevándorláspolitikája a baloldali dominancia alatt olyan rendszerré fejlődött, amely egyszerre kívánt humanitárius és gazdasági célokat szolgálni. A kezdetben tudatosan vállalt nyitottság azonban a tömeges menekülthullámok hatására olyan társadalmi és intézményi terheket generált, amelyek hosszú távon meghatározták az ország nemzetközi imázsát, és a belpolitikai vitáinak központi kérdésévé tették a migrációt.

A svéd kormány az elmúlt évtizedekben számos intézkedéssel próbálta kezelni a migrációs mintázatok átalakulását, ám ezek hatása egyre korlátozottabbnak bizonyult. A befogadáson alapuló rendszer hiányosságai – a munkanélküliség, a bűnözés, a nyelvi akadályok, a párhuzamos társadalmak és a lakhatási válság – különösen a 2015-ös európai migrációs krízis idején váltak nyilvánvalóvá. Svédország ekkor lakosságarányosan a legtöbb menedékkérőt fogadta be, több, mint 162 ezer főt, ami a már eleve jelentős, 20 százalékot kitevő külföldön született népesség mellett, tovább fokozta az integrációs nehézségeket és a jóléti rendszer túlterheltségét. A 2013-2017 közötti több, mint 350 ezer beadott menedékkérelem, valamint a családegyesítésekkel kapcsolatos ügyek feltorlódó száma szintén óriási terhet rótt a közigazgatásra.

A problémák társadalmi következményeit a statisztikai adatok is tükrözik. A Pew Research 2016-os felmérése szerint Európa-szerte megerősödött a lakosság biztonsággal kapcsolatos aggodalma, és Svédországban is nőtt a terrorizmustól való félelem, különösen a 2017-es stockholmi terrortámadás után. Ezzel párhuzamosan emelkedett a fegyveres bűncselekmények száma: míg 2012-ben 17, 2022-re már, összesen 63 emberölést regisztráltak lőfegyverrel való visszaélés keretében. Szintén romlott a drogkereskedelemhez és a szexuális bűncselekményekhez kötődő mutató. A politikai korrektség sokáig visszafogta a hivatalos kommunikációt, de a tendenciák egyértelművé váltak.

Gazdasági szempontból is kirajzolódtak az egyenlőtlenségek. A külföldön születettek által vezetett háztartások már 2013-ban is jóval több szociális juttatásban részesültek, mint a tősgyökeres svéd háztartások, és a különbség 2018-ra közel megduplázódott. Mindezt tetézte, hogy 2017-ben a külföldön születettek munkanélküliségi rátája 14,7 százalék volt, míg a svédeknél csupán 3,7 százalék. Az állam jóléti kiadásai tehát aránytalanul növekedtek, miközben a társadalmi integráció gyengült.

Ezek a folyamatok hozzájárultak ahhoz, hogy a svéd közvélemény fokozatosan jobbra tolódott, megkérdőjelezve a korábban domináns bevándorláspárti és baloldali politikai berendezkedést. A 2015 utáni tapasztalatok nyilvánvalóvá tették, hogy a nyílt társadalom eszméjére épített politika nem tudta kezelni a tömeges migrációból fakadó biztonsági, gazdasági és társadalmi kihívásokat.

Amennyiben a svéd politikai erőtér átalakulását a migráció hatásain keresztül vizsgáljuk, három szempont emelkedik ki: sikerült-e az elitellenes pártoknak kitörni a kommunikációs karanténból, tapasztalható-e a nagy hagyományos pártok szavazatvesztése, és mindez alátámasztható-e közvélemény-kutatási adatokkal. A 2010-2018 közötti három parlamenti választás eredményei világosan mutatják a változások irányát. A Svéd Demokraták (SD) már 2010-ben, minden várakozást felülmúlva, 5,7 százalékos eredménnyel lépték át a parlamenti küszöböt, ezzel 20 mandátumot szerezve. A párt célzottan az évtizedek óta tabunak számító témát, a migráció problémáit tette kampányának középpontjába. 2014-re az SD megduplázta szavazatarányát (12,9 százalék), így a parlament harmadik legerősebb pártjává válva, majd 2018-ban 17,5 százalékkal tovább erősödött, végérvényesen áttörve a fősodor által fenntartott kommunikációs elszigetelést.

Ezzel párhuzamosan a nagy pártok támogatottsága csökkent: 2014 és 2018 között a Szociáldemokrata Párt több, mint 100 ezer, a Mérsékelt Párt közel 170 ezer szavazót veszített, miközben az SD több, mint 330 ezer új támogatóra tett szert. A trendet a közvélemény-kutatások is alátámasztották. Az Eurobarométer szerint 2009-ben a svédek mindössze 9 százaléka tartotta a migrációt az ország legnagyobb kihívásának, 2015-re azonban már 53 százalékuk gondolta így. Az Ipsos MORI felmérése pedig kimutatta, hogy 2013 és 2017 között 33 százalékról 50 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint túl sok a bevándorló Svédországban.

Mindezek alapján kijelenthető, hogy a migrációval kapcsolatos társadalmi attitűdváltás közvetlenül hozzájárult a svéd politikai status quo megingásához. A Szociáldemokrata és Mérsékelt Párt támogatottságának folyamatos csökkenése, valamint az SD erősödése egy új politikai erőtér kialakulását vetítette előre, amely a „nyitott kapuk” politikájától való elfordulásra és a bevándorlás kritikájára épült.

2022 őszén Svédországban történelmi jelentőségű választásokat tartottak, amelyek előrevetítették a Svéd Demokraták (SD) felemelkedését. A párt a szeptemberi választásokon közel 21 százalékos eredményt ért el, és ezzel az ország második legnagyobb politikai erejévé vált, bővítve támogatóinak számát 200 ezerrel. A hagyományos baloldali blokk, élén a Szociáldemokrata Párttal, a koalíciós kényszer miatt nem tudott kormányt alakítani, így a jobboldali pártok – a Mérsékelt Párt, a Kereszténydemokraták és a Liberálisok – belátták, hogy a kormányzás kizárólag az SD bevonásával lehetséges. E felismerést erősítették az informális politikai kapcsolatok is, például Ulf Kristersson, a Mérsékelt Párt vezetője és a választások utáni miniszterelnök-jelölt, valamint Jimmie Akesson, az SD elnöke közötti egyeztetések.

Az SD gyors felemelkedése négy választási ciklus alatt a korábban marginalizált pártból a második legerősebb politikai erővé tette, és ezzel politikai gravitációt teremtett, amelynek következményeként a jobboldali blokk és az SD hibrid együttműködést alakított ki a parlamenti többség biztosítása érdekében. Ennek első lépése a választások után aláírt Tidö-megállapodás volt, amely a migráció kezelésére, valamint más szakterületeken való együttműködésre irányult. A megállapodás radikális változtatásokat célozott a svéd bevándorlási rendszerben: a menekültstátusz ideiglenessé tételét, kérelmek területi differenciálását, a segítségnyújtás korlátozását, a bevándorlási eljárások felelősséghez kötött teljesítését, illetve a követelményalapú integráció bevezetését és a párhuzamos társadalmak kihívásainak azonnali kezelését.

Miképpen az várható volt, a Tidö-megállapodás széles körű kritikát váltott ki mind belföldön, főleg a civilszervezetek körében, mind pedig az európai, bevándorlást támogató politikai körökben is. Ugyanakkor a svéd szigorítási tendencia nem egyedülálló; Dániában például hasonló, sőt sok tekintetben radikálisabb korlátozásokat vezettek be a 2015-2016-os migrációs válságra adott válaszként, amelyekkel az integráció helyett a kibocsátó országba való gyors visszatérést helyezték előtérbe.

Összességében tehát a 2022-es svéd választások és a Tidö-megállapodás egy olyan új politikai korszak kezdetét jelezte, amely azon a belátáson alapult, miszerint az illegális bevándorlás nem összeegyeztethető az ország normatív fejlődésével. Ennek eredményeképpen radikális átalakulás ment végbe a migrációs politikában, a Svéd Demokraták szerepe megkérdőjelezhetetlenül domináns lett, valamint gyökeresen átrajzolódtak az országban lévő bal- és jobboldali erőviszonyok - olvasható a kutatásban.