Külföld

Okirathamisítási ügyében a bíróság előtt a bebörtönzött isztambuli főpolgármester

Megjelent pénteken Isztambulban a bíróság előtt a korrupcióval vádolt és március óta letartóztatásban lévő isztambuli főpolgármester, Ekram Imamoglu, akit azzal is vádolnak, hogy jogtalanul szerezte az egyetemi diplomáját – a vád megakadályozhatja indulását a következő elnökválasztáson.

Okirathamisítási ügyében a bíróság előtt a bebörtönzött isztambuli főpolgármester
Ekrem Imamoglut, Isztambul korrupcióval és terrorizmussal gyanúsított polgármestere
Fotó: AFP/Ozan Kose

Az ügyészség szerint a Recep Tayyip Erdogan elnök legesélyesebb kihívójának számító Imamoglu nem kaphatott volna diplomát az Isztambuli Egyetemen az 1990-es években, tanulmányainak első két évét ugyanis az Észak-ciprusi Egyetemen végezte, amelyet akkoriban nem ismert el a Török Felsőoktatási Tanács.

Márciusi letartóztatása előtt egy nappal az Isztambuli Egyetem érvénytelenítette Imamoglu diplomáját. A török alkotmány értelmében az elnökválasztáson csak egyetemi diplomával rendelkező jelöltek indulhatnak.

Az Isztambul Silivri negyedben lévő börtön tárgyalótermében megjelenő Imamoglut nagy tapssal fogadták hívei. Imamoglu kijelentette, hogy a vádiratot „olyan valaki állította össze, aki tudta, hogy legyőzném a következő választáson”. Az isztambuli főpolgármester képtelenségnek nevezte a diplomahamisítási ügyet, és kijelentette, hogy „verítékes munkával” szerezte meg a diplomáját.

Az ügyész 2 év 6 hónaptól 8 év 9 hónapig terjedő börtönbüntetés kiszabását kérte Imamoglura, halmazati büntetésként pedig a közügyektől való eltiltást.

Kapcsolódó írásaink