Külföld
Magyarország egy igen erős szövetségesre tehet szert
Macron távozása lehet a megoldás

Ha kicsivel több mint egy év alatt a harmadik kormány bukik meg, és eközben az utolsó ellen is 7-es darab bizalmatlansági indítványt nyújtottak be, az azt mutatja, hogy egy országban egyértelműen nincs valami rendben - mondta a Magyar Hírlapnak Somkuti Bálint. Ez az ország pedig nem más, mint az Európai Unió második legnagyobb gazdasága, Franciaország - tette hozzá a külpolitikai szakértő. Megjegyezte, a fenti tények arra mutatnak, hogy a rendszerszintű problémák, amelyek az oktatásban, az egészségügyben, és most már nyugodtan kimondhatjuk, a társadalomban, illetve a politikában is érezhetőek, egyre inkább nagyon súlyos problémákra utalnak. Ezekre a megoldás Emmanuel Macron távozása lehet, aki gyakorlatilag reklámhirdetésekből összeszedett pártjával közel tíz éve meghatározó szereplője a francia politikának, de úgy néz ki, hogy mostanra számára is lefőtt a kávé.
Az a fajta teljesen globalista politika, amelyet a Rothschild családdal kapcsolatba hozott Macron folytatott, az egyértelműen eljutott a lehetőségei végére. Ez a folyamat Magyarország és az euró számára is jelentős változásokat ígér.
Kiemelte, a háborús szankciók miatti gazdasági problémákra nem tudott Macron és az általa kinevezett változatos összetételű kormány megoldást találni, így egyre többen arról beszélnek Franciaországban, hogy egyedül a távozása lehet, amely megoldhatná a problémát. Ez a globalisták számára azért veszélyes, mert egyértelmű utódja Marine Le Pen és a Nemzeti Tömörülés lehet, amely pedig élesen ellenzi a fenti csoport által képviselt társadalmi, gazdasági politikát. Ha ez bekövetkezik, akkor Magyarország egy igen erős, szövetségesre tehet szert, nemcsak az európai szintéren, hanem a világpolitikában is - hívta fel a figyelmet Somkuti Bálint.