Külföld
Spanyol nyomásgyakorlás Izraelre
A kormány szerint civil életek védelmében kell cselekedni

Pedro Sánchez rendkívüli televíziós nyilatkozatában hangsúlyozta: Spanyolország a kezdetektől elítélte a Hamász 2023. október 7-i „kegyetlen támadását”, valamint elismerte Izrael jogát az önvédelemhez, de szavai szerint egy dolog megvédeni a saját országodat, és egy másik dolog kórházakat bombázni és gyerekeket éheztetni. „Ez nem önvédelem, (...) hanem a humanitárius jog összes törvényének megsértése” – hangsúlyozta.
Hozzátette: eddig több mint 63 ezren vesztették életüket, 159 ezren megsérültek és mintegy 250 ezer embert fenyeget az éhínség.
A spanyol kormány ezért törvény erejű rendeletben rögzíti, és ezzel jogilag is megerősíti az Izraellel szemben már korábban bevezetett fegyverembargót, emellett tilos lesz áthaladnia a spanyol kikötőkön az izraeli fegyveres erőknek üzemanyagot szállító hajóknak, továbbá megtiltják a belépést a spanyol légtérbe azoknak a repülőgépeknek, amelyek katonai felszerelést szállítanak Izraelnek.
Az intézkedések között belépési tilalmat rendelnek el Spanyolországba minden olyan személy számára, „aki közvetlenül részt vesz a Gázai övezetben elkövetett népirtásban, az emberi jogok megértésekben és háborús bűncselekményekben”.
A miniszterelnök bejelentése szerint tilos lesz a „Gázában és Ciszjordániában található illegális izraeli telepekről” származó termékek behozatala a dél-európai országba. Az érintett településeken élő spanyol állampolgárok számára pedig a törvényileg előírt minimális segítségnyújtásra korlátozódnak a spanyol külképviselet által biztosítandó konzuli szolgáltatások.
Pedro Sánchez elmondta: növelni fogják a spanyolok létszámát az Európai Unió rafahi határőrizeti segélymissziójában, és új együttműködési projekteket fognak létrehozni a Palesztin Nemzeti Hatósággal a mezőgazdaság, az élelmezésbiztonság és az orvosi segítségnyújtás területén.
A gázai lakosság megsegítésére az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaügyi Hivatalának (UNRWA) nyújtott hozzájárulást 10 millió euróval növelik, valamint a Gázának szánt humanitárius segély és együttműködés keretét 150 millió euróra emelik 2026-ra.
„Tudjuk, hogy ezek az intézkedések nem lesznek elegendőek az invázió vagy a háborús bűncselekmények megállításához” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy nagyobb nyomást gyakorolnak Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökre és kormányára, enyhítik a palesztin lakosság szenvedéseit, illetve biztosítják, hogy a spanyol társadalom egésze tudja: „hazájuk, Spanyolország a történelem jó oldalán áll”.