Egyre többen követelik Macron távozását

„A kellemetlenség valós” – ezzel a mondattal ismerte el Mathieu Gallard, az Ipsos France közvélemény-kutatója a Politico című brüsszeli lapban, hogy a franciák politikai éretlenségükben nem értik, mi a tennivalójuk.

Pedig egyszerű: természetesen ki kéne tartaniuk az Európai Unió elveinek és sajátos értékrendjének egyik fő támasza, Emmanuel Macron mellett.

Francois Bayrou kormányfő – aki egy év alatt a negyedik ezen a poszton Franciaországban – bizalmatlansági szavazást kért kormánya ellen szeptember 8-ára, két nappal azelőtt, hogy megindulna a szeptember 10-ére bejelentett, alulról szerveződő „országos blokád” a kormány nyáron bejelentett, 44 milliárd eurós megszorítási terve miatt. A bizalmatlansági indítványon a kormány minden bizonnyal megbukik. Mindezek következtében a legerősebb ellenzéki pártok most már Emmanuel Macron távozását követelik.

Ezek a politikai erők ugyanis, a francia közvélemény jelentős részével összhangban, fölvetik a parlamentet 2024-ben szétkergető, ám az országot immár költségvetés nélkül vezető államfő felelősségét, és lemondásában látják a válság megoldását.

A Macron menesztése mellett álló konzervatív Nemzeti Tömörülés (RN) és a szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország (LFI) mandátumai együttesen kiteszik a nemzetgyűlés mandátumainak egyharmadát – ezt tartja a Politico által idézett Gallard „kellemetlenségnek”. Mi több, azt is elismeri Gallard, hogy az elnök lemondásának óhaját „még a Macron táborához közel állóktól is halljuk”.

A világ haladó szellemű közvéleményét tehát „edukálni” szükséges. A tűzoltásra, hogy végre helyesen értelmezze a nemzetközi közvélemény az V. köztársaság válságát, a Politico című lap, Brüsszel szócsöve vállalkozott – írja a hirado.hu.

Macron „idő előtti távozása semmit sem tenne a káosz megoldása érdekében” – nyilatkoztatja ki a brüsszeli lap cikkében Clea Calcutt. A Politico munkatársa nem először hallatja hangját a „haladó” szellemű eszmék védelmében: az újságírónő egy korábbi cikkében harcosan kirohant azon „összeesküvés-elmélet” ellen, amely a woke ideológiáját az „iszlamizmust támogató baloldal” őszerinte nem létező, megalapozatlan jelenségével hozzák összefüggésbe. Calcutt az ellen is szót emelt, hogy a „woke” szót pejoratív értelemben használják és összeférhetetlennek tartják a francia értékekkel.

„Vajon egy új előre hozott választás működőképes többséget teremtene? (…) még ha Macron le is mondana, utódja szinte biztosan ugyanazokkal az akadályokkal szembesülne. Az Ötödik Francia Köztársaság intézményei közel 70 éven át kitartottak, függetlenül attól, hogy az emberek hányszor vonultak utcára, vagy mennyi ideig sztrájkoltak” - jegyezte meg a kérdést a brüsszeli lap.

Ráadásul a lap még megoldást is kínál. A cikkben Eric Chaney, a franciaországi AXA biztosítótársaság korábbi vezető közgazdászát kifejti: „Németország esetleg elkezdi majd úgy gondolni, hogy Franciaország komoly problémát jelent, ám az EKB (Európai Központi Bank) esetleg nem lesz képes segíteni a francia kormánynak az adósság kezelésében.” Chaney szerint Németország ezért feltételeket szabhat az EKB által Franciaországnak nyújtott segítséghez.

„De még ha Berlinnek sikerülne is nyomást gyakorolnia a francia politikai elitre, vajon Franciaország követné-e a példáját?” – aggodalmaskodik a Politico.

A lap kitűnőnek látja az alkalmat arra, hogy az V. köztársaság, amely több mint 3 ezer milliárd eurós adósságot görget maga előtt, fölvegyen még egy kis államkölcsönt – vezető politikusai pedig, ha másért nem, hát a kölcsön miatt fegyelmezettebben és egységbe forrva követhetnék az EU iránymutatását.

„A Franciaországot sújtó politikai válság egyre gyorsul: az intézményi diszfunkciók szaporodnak, és a patthelyzetek strukturálisakká válnak. Ez már nem egyszerű kormányzati instabilitás, hanem egy rezsimválság, amelynek következményei nehezen mérhetők” – ezt már a Valeurs Actuelles hasábjain elemezte Guillaume Bernard jogtörténész és politológus.

A Nemzeti Tömörülés (RN) mellett, amely az elnököt „lemondásra” szólítja fel, míg az Engedetlen Franciaország (LFI) az „előre hozott elnökválasztás” mellett érvel, egyre több fajsúlyos politikus követeli ezt a forgatókönyvet.

A közelmúltban Meaux polgármestere, Jean-Francois Copé, (2005-ben költségvetési és államreform-miniszter, 2007-ben a francia parlament többségi frakcióinak vezetője), David Lisnard, Cannes polgármestere (aki betiltotta a burkiniben való fürdőzést, melyet aztán a legfelsőbb bíróság felfüggesztett), és nemrég Valérie Pécresse, az Île-de-France régió elnöke (a Macront támogató Köztársaságiak meghatározó, mérsékelt konzervatív politikusa) is sürgette a köztársasági elnök lemondását.

„Csak egyetlen kiút van ebből a politikai patthelyzetből, amelyben vagyunk, és ez az, hogy visszatérünk az urnákhoz és szembenézünk a francia néppel” – hangsúlyozta Marine Le Pen, aki a Nemzeti Tömörülés (RN) honlapján közzétett nyilatkozatában kiemelte: Macronnak szembesülnie kell „az intézményi blokáddal, amelyet saját maga teremtett”, és az adott helyzetben „ki kell jelentenie a nemzetgyűlés feloszlatását, vagy nyilvánvalóan lemondását, és egy új elnökválasztásnak kell lehetővé tennie a franciáknak, hogy megválasszák az ország irányát ” – tette hozzá. Le Pen jelezte: „kész arra, hogy megtestesítse a változást”.

Ha teljes politikai patthelyzet áll elő, Macron sem ekkor, sem az ország szeptember 10-ére tervezett „blokád alá vétele” után sem kényszerül feltétlenül lemondásra: a Le Figarónak nyilatkozó Christophe de Voogd történész például emlékeztet, hogy „az elnök alkotmányos hatalmai között van egy végső fegyver: a 16. cikkely alkalmazása”.

Ez gyakorlatilag teljhatalmat ad az államfőnek, ha a helyzet kicsúszik az irányítás alól, és az intézmények blokkolva vannak.

Válsághelyzetben ugyanis a francia alkotmány 16. cikke szerinti rendkívüli elnöki intézkedési jogkör is megilleti a köztársasági elnököt. Ez a cikkely lényegében biankó intézkedési jogkört ad az elnök kezébe, amely 30 napig tart, és adott esetben 60 nappal meghosszabbítható.

Míg a politikai osztály egyértelmű válsága tart, az egyik legnagyobb parlamenti párt, az iszlamistákat elvakultan támogató, szélsőbalodali LFI trockista elnöke, Jean-Luc Mélenchon arra számít, hogy a szeptember 10-ére tervezett blokáddal saját malmára hajthatná a vizet. Általános sztrájkra hív és igyekszik a feszültséget az utcára vinni. Zavar, rendbontás esetén pedig valószínűleg többmilliós, muszlim hátterű szavazóbázisa sem hagyná magára Mélenchont.