Külföld

Árréscsökkentést jelentett be a szerb elnök

A kereskedelmi láncok árrését 20 százalékra korlátozó gazdasági intézkedéseket vezetnek be Szerbiában – jelentette be vasárnap Aleksandar Vucic szerb elnök sajtótájékoztatóján.

Árréscsökkentést jelentett be a szerb elnök
Alekszandar Vucsics, szerb elnök
Fotó: AFP/Ludovic Marin

Vucic kiemelte: az haszonkulcsot korlátozó intézkedések 23 termékcsoportra vonatkoznak, erről megállapodtak a kereskedelmi láncokkal, és ennek eredményeképpen mintegy háromezer termék ára fog csökkenni.

„Látni kell, miért magasabb a színvonal az EU-ban” – mondta az elnök, majd hozzátette, hogy amíg Nyugaton a teljes fogyasztói kosár 13-15 százalékát teszik ki az élelmiszerek, addig Szerbiában ez az arány 40-47 százalék között mozog, és az embereknek kevesebb pénze marad másra. Hozzátette: a jövő héten életbe lépő rendelet legfeljebb 20 százalékos haszonkulcsot engedélyez, jelenleg a legnagyobb kereskedelmi láncok körülbelül 45,2 százalékos árréssel dolgoznak.

„A négy legnagyobb üzletlánc – a Delez, a Merkator, a Lidl és az Univerexport – a kereskedelmi forgalom 51 százalékát adják” – mutatott rá. Vucic arról is biztosított, hogy az intézkedések nem vonatkoznak majd a helyi jellegű kiskereskedelmi üzletekre, amelyek szerinte „nem tudnak lépést tartani a nagy láncokkal”. A kiskereskedelmi láncok mellett a rendelkezés a nagykereskedelmi láncokra is kiterjed, a szabálysértés pedig nagy büntetéssel jár majd – tette hozzá.

Az elnök hangot adott azon elvárásának, hogy a piacon összhangba hozzák az árakat a gazdasági intézkedésekkel, különös tekintettel a hazai termelők és beszállítók védelmére, akiket Vucic szerint túlzottan megterhelnek a kiskereskedelmi láncokkal szemben felmerülő költségek.

Kapcsolódó írásaink