Külföld
A puccsal elűzött ukrán elnök sorsa várhat Vucicra is – az EU ezt tervezi?
Amit mostanság Belgrádban és más szerbiai településeken látunk, az nem más, mint egy – a balliberális Nyugat által autokratának, nacionalistának, EU-szkeptikusnak, oroszbarátnak tartott – kormányzat megbuktatásának kísérlete.
Miután az Aleksandar Vucic köztársasági elnök által fémjelzett szerb politikát demokratikus választások útján nem sikerült ad acta tenni, hosszas igyekezet után olyan országos méreteket öltő tömegtüntetéseket generáltak, amelyek arra kényszerítették a szerb államfőt, hogy kiírja az előrehozott választásokat.
Vucic sokáig kitartott a választások 2027-es eredeti időpontja mellett, de belátta, hogy az előre „menekülés” még hozhat is neki valamit a politikai „konyhára”, mert arra nem lehetett számítani, hogy a most már öngerjesztő tüntetések maguktól lecsillapodnának.
A megmozdulások 2024. november 1-je után kezdődtek, amikor az újvidéki pályaudvar előtetője leomlott, a balesetnek tizenhat halálos áldozata volt. Az első „körben” a demonstrálók az állami és kínai kivitelezők felelősségre vonását követelték. A tiltakozók úgy vélték, hogy a korábban felújított tetőszerkezet során felmerülhetett a korrupció gyanúja.
Az egyetemi diákok néma, „fejhajtással” egybekötött utcára vonulása után azonban viszonylag gyorsan országos méretű tüntetések kezdődtek. A tiltakozások nemcsak térben, de társadalmilag horizontálisan terjedtek, más rétegeire is hatást gyakoroltak: tanárok, jogászok, kétkezi munkások, gazdák is csatlakoztak az egyetemistákhoz. Érdemes megjegyezni, hogy az egész országra kiterjedő akciók decentralizáltak, vagyis nincs egy központ, amely egységesen irányítaná a több tucat településen zajló eseményeket.
Ettől kezdve a demonstrációk már egyre inkább politikailag voltak motiválva. Az utcára vonulók szerint Vucic rendszere demokráciaellenes, korrupt, és a független médiát, valamint az intézményeket elnyomó módon működik.
Mindez ebben a formában nem teljesen állja meg a helyét, viszont a rendszert bíráló kifejezések jó hívószavaknak bizonyultak.
Pontosan nem lehet tudni, hogy a tüntetések mikor léptek szintet, amikor az egyetemi reformok igénye mellett megjelentek a fent vázolt politikai követelések is. Valószínűleg akkor, amikor a külföldi és szerb NGO-k, valamint más szervezetek is „rátelepedtek” a tüntetésekre.
Aleksandar Vucic többször úgy fogalmazott, hogy a tüntetéseket külföldi szereplők szervezik, például az USAID – az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége –, amelyet Donald Trump amerikai elnök idén márciusban felszámolt.
Az USAID-nek hivatalosan az volt a feladata, hogy a demokratikus reformokban részt vevő országoknak nyújtson segítséget. Azt viszont, hogy hol van demokrácia, és hol nincs, azt az USAID döntötte el. Viszont alapos a gyanú, hogy a USAID külföldi pénzeket használt fel olyan kormányok megbuktatására, amelyek szembeszálltak a globalista „nyomulással” és kitartottak a nemzeti szuverenitás mellett. A Vucic vezette Szerbia ellen is ez volt az egyik legsúlyosabb vádpont.
De Vucicot az Európai Unió más miatt is a vádlottak padjára ültette. Itt van például az Oroszországhoz való szívélyes kapcsolat. A szerb elnök hiába magyarázta, hogy hazáját történelmi szálak kötik Moszkvához, amelyeket nem lehet elvágni, ez az érvelés süket fülekre talált Brüsszelben.
Ráadásul Szerbia, mint uniós tagjelölt ország, nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz.
Nagyon nem tetszett az EU bürokratáinak, hogy 2022-ben – biztonsági kockázatokra hivatkozva – Belgrádban betiltották a Pride felvonulást. De ott van még a Koszovóval fennálló vita is, ami bármelyik pillanatban erőszakba torkollhat. A szerb kormánynak a nemzeti szuverenitáshoz való ragaszkodása már csak „hab a tortán”.
A séma minden érintett országban azonos. Egy helyi, vagy egy társadalmi csoportot érintő problémát – például Magyarországon a KATA-ügyet, Szlovákiában a hecckampányt, ami Robert Fico miniszterelnök elleni merénylethez vezetett – fel kell dagasztani, majd az egésznek politikai töltetet adni. Ezt követően a feszültséget általánossá kell tenni, így az eredeti problémára rá lehet „vetíteni” az összes többi valós, vagy valósnak mondott nehézséget. Ezek után jöhet a kormány lemondásának követelése.
Ez a séma sem Magyarországon, sem pedig Szlovákiában nem működött. Szerbia sajátos társadalma viszont most egy kissé megingott.
Mindent összevetve a patrióta kormányok megbuktatásának balliberális, globalista modellje – amely térségünk több országa kormányára is veszélyt jelent – most először könyvelhet el részsikert az előrehozott választások okán.
A „hogyan tovább?” kérdésre nehéz most válaszolni. Az igazi veszély Vucicra nézve nem az előrehozott választás, hanem az jelenti, ha a Nyugat elveti a demokratikus választás lehetőségét, mint a belgrádi kormány megbuktatásának eszközét, és egy egészen más forgatókönyvet vesz elő. Ennek a szcenáriónak a neve: Kijev 2014.
Az akkori amerikai kormány, lengyel, francia és német segítséggel a kijevi Majdan téren puccsot szervezett a törvényesen megválasztott ukrán elnök, Viktor Janukovics ellen. Az ukrán államfőnek menekülnie kellett, és ezt az egészet a balliberális Nyugat valami pozitív dolognak, a demokrácia megmentéseként állította be.
Aztán láttuk, mi lett belőle.
Ezt a sorsot szánhatják Szerbiának is?
