Külföld
Megölték a Boko Haram egyik parancsnokát
Az akció célja a terrorszervezet vezetőinek felszámolása volt

A nigeri állami televízióban közzétett tájékoztatás szerint Ibrahim Bakourával és több tucat társával augusztus 15-én, a Csád-tó térségében végzett műveletekben, légitámadással végeztek.
A hadsereg hozzátette, hogy az akcióra több héten át készültek.
A 2022 óta parancsnoki tisztséget betöltő Bakourát alig néhány héttel azt követően ölték meg, hogy a szomszédos Csádban letartóztatták a Boko Haram alapítójának legfiatalabb fiát, Muszlim Mohamed Juszufot, valamint öt feltételezett bűntársát, akiket a csádi hatóságok azzal vádolnak, hogy dzsihadista sejtet működtettek.
NigerA 2009 óta aktív Boko Haram először Nigériában hajtott végre terrorcselekményeket, majd beszivárgott a környező országokba, így Nigerbe is. Az ENSZ szerint a harcoknak már több mint 40 ezer halálos áldozatuk van, és mintegy kétmillió ember kényszerült elhagyni lakóhelyét.