Külföld

Árcunamitól tartanak Romániában

Már augusztusban is mélyebben a zsebünkbe kell nyúlniuk a Romániában élőknek, mert az általános forgalmi adó 2–12 százalékos emelése, továbbá a jövedéki adó növekedése is sújtja a lakosságot. Ehhez pedig még hozzáadódik a villamosenergia ársapkájának eltörléséhez kapcsolódó áremelkedés is, sőt közvetett módon az üzemanyagok drágulására is számítanak az országban.

Árcunamitól tartanak Romániában
Az elégedetlenek táborát csak növelhetik a lakosságot sújtó intézkedések
Fotó: AFP/Daniel Mihailescu

A magyar balliberális sajtó által sokáig "bezzegországként" emlegetett Románia Ilie Bolojan kormányfő szerint a csőd szélére jutott, és ezért az általa vezetett kormány megszorításokat léptetett életbe, amelyek a már egyébként is magas inflációt még tovább fokozzák, hiszen számos terméknél emelkedik az áfakulcs és a jövedéki adó, hívta fel a figyelmet a Krónika.

A lap összefoglalója szerint az általános áfakulcs 19 százalékról 21 százalékra emelkedik, de ennél is nagyobb mértékű lehet a változás az eddigi kedvezményes, 5 és 9 százalékos kulcsoknál, amelyek egyaránt 11 százalékra nőnek. Az általános kulcs többek között olyan termékeket érintett eddig, mint a a ruházat, a cipő, a háztartási gépek vagy épp a távközlési díjak.

A kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs pedig olyan termékeknél volt érvényben, mint a tankönyvek, könyvek, újságok és magazinok, továbbá a kastélyok, múzeumok, emlékházak, a tűzifa és a hideg évszakban bizonyos fogyasztói csoportok számára biztosított hőenergia. A 9 százalékos áfa pedig eddig az élelmiszereket, a gyógyszereket és a közüzemi díjakat terhelte, de ebbe a kategóriába tartoztak az ingatlanok is, melyek esetében a kulcs nem 11, hanem 21 százalékra nő, az adó tehát drasztikus emelkedést hozhat az ingatlanpiacon.

Az áfa emelkedése mellett augusztus 1-től magasabb lesz az alkoholt, a dohányt vagy épp az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó is. Utóbbi esetben a 10 százalékos emelés történik, ami a benzin literenkénti árát 0,43 lejjel (34 forint), a gázolajét pedig 0,4 lejjel (32 forint) dobhatja meg. Mindez pedig további áremelkedést jelenthet más termékek esetében is, hiszen a cégek előbb-utóbb a szállítási díjak emelkedését is áthárítják majd.

Az árak emelkedését egyedül az emberek vásárlóerejének csökkenése fékezheti, mert az elmúlt két évben ezt a tendenciát tapasztalták a szakemberek.

Ugyanakkor az augusztusi áremelések után szeptemberben is folytatódhat a drágulás, hiszen attól a hónaptól az útadó és a bírságok is nőnek. A közúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CNAIR) bejelentette, hogy az útadómatrica 28 euróról 50 euróra drágul, miközben a bírságok megduplázódnak.

Mindemellett a kormány július elsejétől megszüntette a 2023 februárja óta érvényes ársapkát a a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében is, így azok az árak is magasabbak lehetnek.

Kapcsolódó írásaink