Külföld
Elon Musk nyíltan szembe megy Trumppal?
America Party

Elon Musk közösségi platformján, az X-en osztotta meg elképzelését egy új amerikai párt megalapításáról, válaszul a Republikánus Párt legújabb törvényjavaslatára, amelyet Donald Trump is támogat. A techmilliárdos egy szavazást is közzétett követői körében.
Egy bejegyzésében Musk azt írta, a párt hatékony működéséhez elegendő lenne mindössze 2-3 szenátusi és 8-10 képviselőházi hely megszerzése. Mint megjegyezte, ilyen arányok mellett az új párt döntő szerephez juthatna a megosztó törvények esetében.
Alapítsuk meg az Amerika Pártot? – tette fel a kérdés Musk
A törvényjavaslat, amely Musk ellenállását kiváltotta, csütörtökön ment át a képviselőházon és a becslések szerint 3,3 billió dollárral növelné az Egyesült Államok költségvetési hiányát a következő tíz évben. Írtunk róla, hogy Trump aláírta a törvénybe foglalt ígéreteit. Musk, aki az úgynevezett Kormányzati Hatékonysági Hivatal (DOGE) élén állt, élesen bírálta az új törvényt. Donald Trump sem hagyta szó nélkül Musk kritikáit: burkoltan jelezte a cégeinek nyújtott állami támogatások visszavonásának lehetőségét – írja a Forbes cikke alapján a Magyar Nemzet.