Kosztur András: Új nukleáris korszak jöhet

A nukleáris fegyverkezés az elmúlt évtizedekben nem tűnt el, csupán átmenetileg alábbhagyott. Az 1968-as atomsorompó-szerződés a fegyverek elterjedését próbálta megakadályozni, de a valóságban újabb országok fejlesztettek ki atomfegyvert, vagy legalábbis eljutottak annak küszöbére.

A hivatalosan elismert atomhatalmak – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, az Egyesült Királyság és Franciaország – egyfajta „nukleáris elitként” működnek, amely a saját fennhatósága alatt próbálja tartani az atomfegyverek kérdését.

India, Pakisztán, Észak-Korea és Izrael ugyan nem hivatalos tagjai ennek a klubnak, de szintén rendelkeznek nukleáris arzenállal. Ugyanakkor az atomklub szűken tartása nemcsak biztonsági, hanem politikai presztízs és globális befolyás kérdése is.

A hidegháborút követő közeledés a 2000-es években megtorpant. Trump elnöksége alatt felmondták az INF-szerződést, és a New START-egyezmény jövője is kérdésessé vált. Mindeközben:

• Oroszország új, hiperszonikus rakétákat fejlesztett ki (pl. Oresnyik);

• Kína növelte a nukleáris robbanófejeinek számát;

• az USA pedig bejelentette az „Aranykupola”, egy átfogó légvédelmi rendszer tervét.

Utóbbival Moszkva és Peking szerint Washington felborítja a stratégiai egyensúlyt, ez pedig a megelőző csapás logikáját hozhatja vissza a nemzetközi térbe.

Kosztur részletesen bemutatja azokat az országokat, amelyek a múltban titokban vagy nyíltan atomfegyvert fejlesztettek:

• Izrael: hivatalosan nem ismeri el, de mindenki kész tényként kezeli az arzenálját.

• India és Pakisztán: a 2025 tavaszi összecsapásuk is mutatta, hogy az atomfegyver önmagában nem akadályoz meg hagyományos háborút.

• Észak-Korea: a leginkább elszigetelt, de atomfegyverrel rendelkező ország.

• Dél-Afrika: az egyetlen ország, amely önként mondott le elkészült nukleáris fegyvereiről.

A posztszovjet térség is különleges: Ukrajna, Belarusz és Kazahsztán is örökölt atomfegyvert, de lemondtak róla. A közelmúltban viszont Minszk orosz robbanófejeket fogadott be, miközben az ukrán vezetés eljátszott a nukleáris státusz helyreállításának gondolatával.

Kosztur szerint az atombomba legfontosabb funkciója nem a támadás, hanem az elrettentés. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján nem akadályozza meg a kisebb konfliktusokat, de megnehezíti az adott ország totális megsemmisítésére irányuló támadásokat. Tehát a használatától való félelem önmagában stratégiai súlyt ad ezeknek a fegyvereknek.

A közelmúlt izraeli–iráni összecsapásai és az iráni atomprogram körüli találgatások új lendületet adhatnak a fegyverkezésnek:

• Ha Irán sikerrel jár, Szaúd-Arábia, Törökország és Egyiptom hármas is fontolóra veheti saját programját.

• Ha Irán megbukik, a tanulság az lehet, hogy nem volt elég gyors.

Az atombombát „megúszó” Észak-Korea példája is ösztönözhet másokat: „ha neki lehet, nekünk miért ne?”

Az atomfegyverek kérdése újra központi téma lett a globális politikában. A világ több pontján tapasztalható katonai feszültségek, a nemzetközi szerződések elavulása és a kölcsönös elrettentés logikájának megingása mind azt jelzik, hogy egy új nukleáris korszak küszöbén állunk.

Nem lehet kizárni, hogy újabb országok vágnakmajd bele saját atomfegyverük kifejlesztésébe – akár olyanok is, amelyek eddig ezt elképzelhetetlennek tartották.