Külföld
Augusztus 6-án teszi le esküjét az új lengyel elnök
A fő kormányerő politikusai elcsalt választást emlegetnek

Holownia bejelentése egy nappal azután történt, hogy kedden a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzési és közügyi kamarája megerősítette az elnökválasztás érvényességét.
A kamara illetékességét „joggal vonják kétségbe, erről már sokat vitatkoztunk” - mondta Holownia arra utalva, hogy kormánypolitikusok vitatják azoknak a legfelsőbb bírósági tagoknak a státuszát, akiket az előző, Morawiecki-kormány idején neveztek ki.
A házelnök - aki a kormánykoalíció részét képező Lengyelország 2050 tömörülés elnöke - ugyanakkor hangsúlyozta: az elnökválasztás érvényes volt, mivel a kamara döntése „igazából csak akkor lett volna mérvadó, ha a szavazást érvénytelennek találta volna”, máskülönben a választás érvényességének vélelme irányadó.
Annak kapcsán, hogy a fő kormányerő, a Polgári Koalíció egyes politikusai „elcsalt” választást emlegetnek, Holownia kijelentette: „Eddig senki sem cáfolta érdemben”, hogy a lengyelek Nawrockit választották meg elnöknek.
Több szakértő véleményére utalva leszögezte: „Akár tetszik, akár nem, Nawrocki nyert, és ha nyert, akkor le kell tennie esküjét Lengyelország új elnökeként”.
„Ezekben a mai zűrzavaros időkben Lengyelország megérdemli, hogy a hatalom és a fegyveres erők feletti felügyelet folytatódjon” - jelentette ki. Hangsúlyozta: jelenleg „a legkevésbé van szükség a (hatalmi) csúcson vívott polgárháborúra, egy puccskísérletre, olyan próbálkozásokra, hogy a szejm elnökének azt mondják, ő veheti át az államfő jogköreit”.
A lengyel alkotmány szerint a szejm elnöke bizonyos helyzetekben átmenetileg átveheti az államfői jogköröket. Andrzej Zoll volt alkotmánybírósági elnök múlt héten felvetette: a választás kapcsán felmerült kétségek miatt fel kellene függeszteni a parlament augusztus 6-i ülését, és akkor ideiglenesen Holownia vehetné át az elnöki hivatalt.
Zoll javaslatát korábban az ország számára „romboló hatásúnak” nevezte Wladyslaw Kosiniak-Kamysz nemzetvédelmi miniszter, a kormánykoalíciós Lengyel Parasztpárt elnöke. Holowniát szerdai sajtóértekezletén újságírók arról is faggatták, hogy mi az álláspontja a Donald Tusk miniszterelnök által július közepére bejelentett kormányátalakításról.
„Van egy sürgős kérésem: (Tusk) tegyen már asztalra bármit, csak lássunk végre egy tervet, valamiféle elképzelést, víziót, mert már nagyon régóta beszélünk erről az átalakításról” - válaszolta Holownia.
Donald Tusk azután jelentette be a kormányátalakítást, hogy az elnökválasztás június 1-jén tartott második fordulójában Karol Nawrocki legyőzte kihívóját, Rafal Trzaskowskit, a kormánykoalíció jelöltjét.