Külföld
Tisztelgés a második világháborús atombombák gyermekáldozatai előtt
Becslések szerint 38 ezren vesztették életüket

A csaknem 80 éve, 1945. augusztus 6-án és augusztus 9-én Hirosimában és Nagaszakiban végrehajtott bombázásokban a becslések szerint 38 ezer gyermek vesztette életét a japán városok hatóságai szerint.
A Gyermekek Béke Emlékműve (childrenspeacememorial.org) elnevezésű új platform az áldozatok közül 426 gyermek profilját közli, „hogy emlékeztesse a világot a nukleáris fegyverek szörnyű hatásaira”, és arra ösztönzi a látogatókat, hogy készítsenek papírdarukat, és küldjék el azoknak az országoknak, amelyek még nem csatlakoztak az atomfegyverek betiltásáról szóló ENSZ-szerződéshez.
„Ezen az oldalon keresztül megpróbáljuk bemutatni a megdöbbentő statisztika mögött meghúzódó egyéni emberi tragédiákat” – írta a szervezet a platformról.
A 426 áldozat egyike a hirosimai Amano Jaszujosi, aki a támadás idején egy középiskola épületében volt, mintegy 900 méterre a bombázás helyszínétől. A 13 éves fiú súlyos sérüléseket szenvedett, és nem tudták megmenteni az életét.
Az ICAN (International Campaign to Abolish Nuclear Weapons) azt is hangsúlyozta, hogy mivel az atombombák túlélőinek átlagéletkora már 86 év, egyre sürgetőbb, hogy felvegyék és megőrizzék személyes visszaemlékezéseiket.
Az atombombák a helyi adatok szerint 1945 végéig Hirosimában mintegy 140 ezer, Nagaszakiban pedig mintegy 74 ezer ember halálát okozták.
„Meg kell semmisíteni nukleáris fegyvereket, mielőtt azok semmisítenének meg minket” – fogalmazott az ICAN.
„Felszólítunk minden országot, hogy csatlakozzon a nukleáris fegyverek betiltásáról szóló, mérföldkőnek számító ENSZ-szerződéshez, amely a legnagyobb reményünk a legrosszabb fegyverek eltörlésére” – hangsúlyozta a szervezet a platformon.