Külföld
Nem égeti el Irán a vadászpilótáit
Jól odavert az izraeli légierő Iránnak. Hullottak a bombák ha kell, ha nem, így a nagy esőből kapott pár katonai légikikötő is. Azt, hogy a pusztítás mértéke „valójában” mekkora, csak a propagandaszövegekből „ismerjük”, s az is bizonyos, hogy a valós kép leleplezésére még várnunk kell csöppet.
Nézzük azt, ami azért nagy eséllyel biztosnak mondható. Irán a saját légierejét jól eldugta - de persze nem úgy, hogy a helyszín a másik fél számára ne lenne ismert, hanem inkább „mélyre” tette. Ezek az objektumok izraeli közlés szerint szinte (jelentsen e jelző bármit is) mind elpusztultak, s erről a zsidó állam lelkesen közölt (és közöl) is jó pár kisfilmet és műholdas fotót - míg Teherán szerint ugyan esetek károk, de azok közel sem akkorák, mint ellenségeik beállítják.
Ami bizonyos, ha (mondjuk) nem is rombolták le a zsidó állam gépei magukat az objektumokat, akkor a kifutópályákat és a bunkerek bejáratait borítékolhatóan elaprózták. Márpedig Iránnak nincs olyan vadászgépe, ami ajtó nélkül képes a felszínre majd beton nélkül az égbe reinkarnálódni - s utána visszatalálni a kiszolgálóhelyére.
További nyomora a sííta államnak, hogy bár a gépállománya tekintélyes, azonban jelentős része mára enyhén szólva avítt, olyan negyven és ötven (!) esztendő közötti „jószág”. Rengeteg ott ugyanis az amerikai gyártmányú F-4 Phantom, melyet Teherán még a sah idejében, azaz az erőszakos iszlamista hatalomátvétel előtt, az 1960-as, 1970-es években szerzett be. Igaz, a karbantartásukra mindig jutott pénz, de azért e vasak már inkább a múzeumokba, mint az égre valók. Velük szemben pedig Izrael óriási technológiai fölénnyel bír, így egy esetleges légicsatában roppant mérsékelt esélye lenne egy-egy iráni pilótának az ultramodern F-35-ös és F-15-ös vadászbombázókkal szemben.
A pesti flaszter bon mot-ja szerint a hányados Szálasi sanszait idézi a főtárgyaláson. S ez bizonyos történelmi párhuzamok alapján sem éppen megvetendő nézőpont...
Az egy fokkal használhatóbb Mig-29-ek és F-14-ek általában olyan helyeken parkoltak, amit a zsidó pilóták és drónok az első hullámban amortizáltak. Az ugyanakkor nem tudható, hogy ténylegesen mennyi pusztult el, rongálódott meg belőlük, de vélhetően inkább több mint kevesebb.
Izrael mellett szól az is, hogy a pilótái csöppet profibbak, mint iráni „kollégáik”. E mellett Tel Aviv úgy van vele, ha már a haderőt fejlesztjük, jusson pénz a légierőre „is” gazdagon - ezzel szemben Teheránban szemmel láthatóan a drónokat és a rakétákat részesítik előnyben. Mindez annyit tesz, hogy arrafelé csekélyebb a repült óraszám, gyöngébb az elektronika - s így tovább le az utolsó csavarig és alátétig.
Természetesen a perzsa állam vezetői sem megveszekedett idióták, s pontosan látják, hogy kellene valami az egükre, így ennek jegyében rendeltek az oroszoktól nem oly régen jó pár darab Szu-35-öt. Csakhogy ezeket még nem kezdték szállítani, lévén a kontraktust kissé megkésve kötötték meg.
A fentiek fényében válik érthetővé, hogy Irán miért nem nagyon kívánja odadobni a légierejét, de leginkább drága pénzen és sok időn át kiképzett pilótáit áldozat gyanánt Izraelnek.
