Külföld

Teheránt elmarasztaló határozat született

A NAÜ szerint nem teljesítik a nukleáris fegyverkezés megakadályozására irányuló kötelezettségeiket

Elmarasztalta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Iránt csütörtökön arra hivatkozva, hogy nem teljesíti a nukleáris fegyverkezés elterjedésének megakadályozására irányuló kötelezettségeit. Az Iráni Atomenergia-ügyi Szervezet (AEOI) reagálásul azonnal jelezte: Irán fokozni fogja urándúsító tevékenységét.

Teheránt elmarasztaló határozat született
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/APA-PictureDesk/Hans Punz

A NAÜ 35 tagállamból álló kormányzó testülete csaknem 20 éve nem hozott Iránnal szemben ilyen elmarasztaló ítéletet, amely már felveti annak a lehetőségét is, hogy az ügy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerül.

A testület zárt körű tanácskozásán az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország által előterjesztett javaslatot 19 ország támogatta, 11-en tartózkodtak, és három ország - Oroszország, Kína és Burkina Faso - szavazott ellene - közölték diplomáciai források.

„A kormányzótestület arra a megállapításra jutott, hogy Irán nem teljesíti a NAÜ-vel szemben fennálló kötelezettségeit, tekintettel arra, hogy 2019 óta számos esetben elmulasztotta betartani vállalásait arra vonatkozóan, hogy teljes mértékben együttműködjön az ügynökséggel nukleáris tevékenységével összefüggésben” - állt a határozatban, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

A NAÜ szerint a legnagyobb probléma az, hogy Irán nem adott hiteles magyarázatot arra, hogyan jelentek meg uránium nyomai hivatalosan nem bejelentett létesítményeknél annak ellenére, hogy évek óta folyamatos vizsgálat folyt az ügyben. A NAÜ május 31-én közzétett átfogó jelentéséből az derült ki, hogy Irán növelte az atomfegyverek szempontjából releváns küszöbértéket megközelítőre dúsított urániumkészletét, illetve a NAÜ elől eltitkolt nukleáris anyagokkal folytatott atomprogramot titkos létesítményekben.

„Iránnak nincs más választása, reagálnia kell erre a politikai indíttatású határozatra” - állt a teheráni külügyminisztérium és az AEOI közös közleményében, amelyet a NAÜ csütörtöki határozatára válaszul adtak ki. Berúz Kamalvandi, az AEOI szóvivője közölte: Irán azt tervezi, hogy „jelentős mértékben” fokozni fogja urándúsító tevékenységét, és ennek érdekében az ehhez használt első generációs centrifugákat fejlettebb, hatodik generációs centrifugákra cseréli le a fordói urándúsító létesítményében. A szóvivő azt is elmondta, létrehoznak egy harmadik, biztonságos létesítményt az urándúsításra, de ennek helyszínét nem közölte.

Az amerikai hírszerzés és a NAÜ régóta azon az állásponton van, hogy Iránnak titkos, összehangolt atomfegyverprogramja van, amelyet ugyan 2003-ban leállított, de elszigetelt módon még évekig folytatott kísérleteket. Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója a héten azt mondta, az adatok ezt az elméletet támasztják alá.

Irán 2015-ben kötelezte magát atomprogramjának drasztikus korlátozására, cserébe a nyugati szankciók feloldásáért. Donald Trump amerikai elnök első hivatali ideje alatt, 2018-ban azonban az Egyesült Államok kilépett a paktumból. Irán ezt követően újraindította atomprogramját, és korlátozta az együttműködést az NAÜ-vel. Az Egyesült Államok és Irán jelenleg új megállapodásról tárgyal a nukleáris program korlátozásáról, május végén ért véget az egyeztetések ötödik fordulója. Az Egyesült Államok az iráni kormánytól az urándúsítás teljes leállítását követeli, Washington szerint ez szükséges intézkedés az iráni atomfegyverek fejlesztésének tartós megakadályozásához.

Kapcsolódó írásaink