Külföld
Trump megfenyegette Muskot
Az amerikai elnök szerint a kapcsolata az üzletemberrel véget ért

Donald Trump (j) amerikai elnök és Elon Musk, a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat alapítója
Fotó: AFP/Allison Robbert
Az amerikai elnök az NBC számára nyilatkozott a közte és korábbi szövetségese Elon Musk közötti csörtéről. Trump szerint komoly következményei lesznek Muskra nézve, ha a demokratákat kezdi el támogatni, azonban az elnök azt nem fejtette ki, hogy milyen következmények is lesznek ezek.
Trump emellett hangsúlyozta, hogy Muskkal való kapcsolata véget ért, miután nem kíván vele beszélni a továbbiakban.
Ezt azzal indokolta, hogy véleménye szerint a milliárdos nem tisztelte az elnöki hivatalt, ez pedig megengedhetetlen véleménye szerint.