Külföld

Tisztességesnek ítélik a románok a választást

A románok 50,4 százaléka szerint korrekt, vagy "nagyjából korrekt" volt az idei elnökválasztás - derül ki egy friss felmérésből, amelynek eredményét pénteken ismertette a Hotnews.ro hírportál.

Tisztességesnek ítélik a románok a választást
Megúszták a nagyobb balhékat
Fotó: AFP/Mihai Barbu

Az Inscop közvélemény-kutató adatsora szerint ugyanakkor a megkérdezettek 45,7 százaléka szerint nem, vagy „nem igazán” korrekt módon bonyolították le a megismételt elnökválasztást. A lap Remus Stefureacot, az Inscop igazgatóját is idézi, aki szerint az eredmény jelentős társadalmi megosztottságot, erős polarizációt tükröz. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a választásokon győztes Nicusor Dan független jelölt mögé egyértelműen felsorakozó Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) szavazóinak mintegy 90 százaléka szerint korrekt volt a választás, míg a küzdelemben 46-54 százalékos arányban alulmaradó George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének a szavazói szintén legalább 90 százalékos arányban meg vannak győződve arról, hogy elcsalták a választásokat.

A döntést hívei lelkiismeretére bízó Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatóinál árnyaltabb a kép: körükben 75-20 százalék arányban azok vannak többségben, akik szerint korrekt választások nyomán lett Nicusor Dan Románia elnöke. Az Inscop igazgatója azt valószínűsíti, hogy nagyjából ilyen arányban szavaztak a PSD támogatói Danra, illetve Simionra.

A választások korrektségét másfelől főleg az alacsony képzettségűek (71 százalék) és a falusiak (58 százalék) kérdőjelezték meg, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők (75 százalék) és a városiak (60 százalék) szerint korrekt módon bonyolították le Romániában az idei elnökválasztást.

Kapcsolódó írásaink