Külföld

Jelentősen emelné a védelmi kiadásokat a NATO vezetője

A NATO elrettentő és védelmi képességét erősítő új célok eléréséhez lényegesen magasabb védelmi kiadások meghatározására lesz szükség - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán.

Jelentősen emelné a védelmi kiadásokat a NATO vezetője
Mark Rutte, NATO-főtitkár
Fotó: AFP/Armend Nimani

Mark Rutte a szövetséges országok védelmi minisztereinek találkozóját megelőzően tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „mivel a világ egyre veszélyesebbé válik, meg kell tudnunk védeni népeinket és életmódunkat, amelynek érdekében a NATO-t erősebb, igazságosabb és ellenállóbb szövetséggé kell tennünk”.

Több erőforrásra és képességre van szükség ahhoz, hogy a szövetség felkészült legyen bármilyen fenyegetésre, és teljes mértékben végrehajtsa a kollektív védelmi terveket - húzta alá.

A NATO-főtitkár kijelentette: a katonai szövetség új céljai meghatározzák, hogy milyen erőket és konkrét képességeket kell biztosítani az elrettentés és hatékonyság megerősítése érdekében. Ezek közé tartoznak egyebek mellett a lég- és rakétavédelmi rendszerek, a nagy hatótávolságú fegyverek vagy a logisztika megerősítése - sorolta.

„Arra számítok, hogy a legtöbb, ha nem az összes szövetségesünk még idén eléri a GDP 2 százalékának védelmi kiadásokra fordított célt” - fogalmazott.

A NATO-főtitkár azt mondta: a nukleáris elrettentés a szövetség biztonságának sarokköve. A NATO nukleáris képességeinek alapvető célja a béke megőrzése, a kényszer megelőzése és az elrettentés az agressziótól - szögezte le. Rutte arról tájékoztatott továbbá, hogy, a júniusi hágai csúcstalálkozó középpontjában egy új védelmi beruházási terv is áll majd annak biztosítására, hogy a megnövekedett keresletre a kínálat rendelkezésre álljon.

„Azon fogunk dolgozni tehát, hogy növeljük a védelmi termelést annak érdekében, hogy katonáink rendelkezzenek a szükséges kritikus képességekkel” - fogalmazott Mark Rutte, majd leszögezte: „ez jó a biztonságunknak, és a gazdaságunknak is”.

Kifejtette továbbá, hogy a védelmi kiadások növelésével a biztonság szavatolása mellett munkahelyeket teremtenek.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a NATO-főtitkár kijelentette: „véget kell vetni ennek a szörnyű háborúnak. Teljes mértékben támogatjuk Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseit, hogy igazságos és tartós békével állítsa meg a vérontást.”

Hozzátette: az Egyesült Államok teljes mértékben elkötelezett az Észak-Atlanti Szerződés kollektív védelemről szóló 5-ös cikke mellett, továbbá nincs terv az Európában állomásozó amerikai csapatok kivonására.

Szavai szerint a NATO Ukrajnának nyújtott hosszú távú támogatása nem a háború elnyújtásáról szól, hanem arról, hogy biztosítsa Ukrajna számára a védekezést most, majd pedig azt, hogy megelőzhessen minden jövőbeni agressziót.

„Biztonságunk szempontjából sorsdöntő pillanatban vagyunk. Az erős védelem egyértelmű üzenetet küld: senkinek se jusson eszébe megtámadni minket!”

Kapcsolódó írásaink