Külföld
XIV. Leó a családok védelméről beszélt
A pápa Szűz Mária közbenjárását kérte a nehézségben levő családok számára

A pápa homíliájában hangoztatta: az egyház azt vallja, hogy a mai világban is szükség van a házastársi szövetségre az isteni szeretet felismerése és befogadása céljából. A házastársak közötti szövetség „egyesítő és békéltető” ereje segít a kapcsolatokat és a társadalmat bomlasztó erők leküzdésében is – tette hozzá XIV. Leó.
Többek között Louis és Zélie Martint nevezte meg, a Gyermek Jézusról elnevezett Lisieux-i Szent Teréz szüleit, valamint a 2023-ban boldoggá avatott lengyel Ulma családot, amely a második világháború alatt szenvedett vértanúságot.
Az egyházfő a házastársakhoz fordulva kijelentette, „a házasság nem valami ideál, hanem a férfi és nő közötti igazi szeretet kánonja”, amellyel képessé válnak életet adományozni. Kifejtette: a szülők legyenek példaképek gyermekeik számára következetességben és magatartásban.
„Viselkedjetek úgy, ahogyan szeretnétek, hogy ők is viselkedjenek, és neveljétek őket szabadságra” – mondta.
A gyermekeket arra kérte: legyenek hálával szüleik iránt az élet ajándékáért és mindazért, amit nap mint nap megkapnak. A nagyszülőket felszólította: ügyeljenek szeretteikre, békességgel és együttérzéssel, alázattal és türelemmel, amit életkorukkal szereztek. Megjegyezte, hogy a fiatalok számára az idősek valódi példaképeknek számítanak, ami a hitet és az ösztönző erőt is illeti. A család az élettel együtt a hitet is nemzedékről nemzedékre adja tovább, ezért a család kivételezett helyszíne a Jézussal való találkozásnak – mondta a pápa.
A Vatikán adatai szerint a Szent Péter téren mintegy hetvenezren vettek részt a családoknak, gyermekeknek és nagyszülőknek szentelt jubileumi ünnepen, amelynek keretében a pápa misét mutatott be.
A zarándokok a világ 131 országát képviselték. Köztük volt a Marton Zsolt váci megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke által vezetett harmincfős magyar csoport.
A misét követő beszédében XIV. Leó pápa megemlékezett a lengyel Maria Christophora Klomfass és tizennégy szerzetestársnője szombati boldoggá avatásáról, akiket 1945-ben a Vörös Hadsereg katonái öltek meg.
A pápa hangoztatta, hogy a katolikus hittel szembeni gyűlölet és terror ellenére soha nem adták fel a betegek és árvák iránti szolgálatukat. A pápa Szűz Mária közbenjárását kérte a ma is nehézségben levő családok számára.
Az elsők között említette a háború miatt szenvedő családokat a Közel-Keleten és Ukrajnában. Vasárnapra esett a tömegkommunikáció egyházi világnapja: a pápa köszönetet mondott a média azon munkatársainak, akik erkölcsi tartalommal segítik a családok nevelési feladatának végzését.