Külföld

Ukrajna még idén véget akar vetni ennek a háborúnak

Reális egy második tárgyalási forduló megtartása

Ukrajna még idén véget akar vetni ennek a háborúnak, jelentette be Andrij Szibiha külügyminiszter török ​​kollégájával, Hakan Fidannal közös sajtótájékoztatón.

Ukrajna még idén véget akar vetni ennek a háborúnak
Odesszát újabb orosz dóntámadás érte
Fotó: AFP/Ukrainian State Emergency Service Press Service/Handout

„Ukrajna arra törekszik, hogy még idén véget vessen ennek a háborúnak. A háború sajnos a mi területünkön folytatódik, népünk szenved. Ezért partnereink támogatása rendkívül fontos ebben az összefüggésben. Hakan nemrég tért vissza Moszkvából, és részletesen tájékoztatott arról, amit ott hallott és látott. Mindannyiunknak olyan lépések kell tenni, amelyek közelebb hozzák a békét Ukrajnában” – mondta Szibiha, és hozzátette, hogy Kijev memorandumot vár Moszkvától a tűzszünetre vonatkozó javaslatokkal, mert a saját javaslatait már benyújtotta.

Fidan hangsúlyozta: „Vagy szemet hunyunk a háború folytatása felett, vagy fenntartható békét érünk el az év végére.” A török ​​miniszter azt is hangsúlyozta, hogy a békének „igazságosnak és tartósnak” kell lennie, és hogy a török ​​fél a tárgyalások vezetői szinten történő folytatására számít.

„Az isztambuli tárgyalásokat új kezdetnek tekintjük, és az 1000-1000 fogolycseréről szóló megállapodás gyors végrehajtása bebizonyította, hogy a tárgyalások kézzelfogható eredményekhez vezethetnek” – tette hozzá a török ​​külügyminiszter.

Fidan arról is beszámolt, hogy „ingadiplomáciát” szerveznek – először Moszkvával közölte a török ​​fél értékeléseit és elvárásait, most pedig Kijevben lesz eszmecsere az ukránokkal. A miniszter arra is emlékeztetett, hogy Oroszország június 2-án újabb tárgyalási fordulót akar tartani.

Fidan emellett úgy véli, hogy reális egy második tárgyalási forduló megtartása, és szerinte Törökország készen áll a tárgyalások lebonyolítására.

A miniszterek a foglyok szabadon bocsátásának folyamatáról, a Fekete-tengeren való hajózás biztonságáról, valamint Ukrajna újjáépítéséről is tárgyaltak a török ​​üzleti élet erőfeszítéseinek köszönhetően. Fidan szerint Törökország támogatja a Krím visszaadását és a nép jogait – írta meg a karpatalja.info.

Kapcsolódó írásaink