Külföld

Kim Dzsongun szeme láttára süllyedt el egy hadihajó Észak-Koreában

Súlyos következményei lettek, hogy Kim Dzsongun szeme láttára süllyedt el egy hadihajó Észak-Koreában – írja a Magyar Nemzet.

Kim Dzsongun szeme láttára süllyedt el egy hadihajó Észak-Koreában
Exponenciális ütemben fogja növelni atomfegyvereinek számát Észak-Korea, hogy bármikor meg tudja védeni biztonságát – jelentette ki az országot vezető Kim Dzsongun az ország megalapításának évfordulóján mondott beszédében az állami média keddi tudósítása szerint
Fotó: AFP/KNS/KCNA/STR

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság bűnüldöző szervei három embert vettek őrizetbe egy hadihajó közelmúltban történt sikertelen vízre bocsátása ügyében – közölte vasárnap a KCNA állami hírügynökség. A balesetet szenvedett hadihajó Észak-Korea második ismert rombolója.

A héten szerdán a vízre bocsátás során megrongálódott egy taktikai nukleáris fegyverek szállítására alkalmas, ötezer tonnás romboló az északkeleti Csongdzsin kikötőjében. A balesetet szenvedett hadihajó Észak-Korea második ismert rombolója.

Észak-Korea a múlt hónapban nagy ünnepségen bocsátotta vízre első ilyen, szintén ötezer tonna vízkiszorítású rombolóját. A hajó Észak-Korea legnagyobb és legfejlettebb hadihajója, és az állami média szerint különböző fegyverek, köztük nukleáris rakéták szállítására is alkalmas.

A vasárnap kiadott jelentés szerint a csongdzsini hajógyár főmérnökét, a hajótestépítő műhely vezetőjét, valamint az üzem adminisztratív ügyekért felelős helyettes vezetőjét vették őrizetbe. A hajógyár igazgatóját csütörtökön idézték be a hatóságok kihallgatásra.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető, aki maga is jelen volt a vízre bocsátási ceremónián, a KCNA szerint az esetet súlyos balesetnek és bűncselekménynek minősítette, amely csorbította az ország méltóságát.

Kapcsolódó írásaink

Kim Dzsongun ideges

ĀAz észak-koreai vezető szégyenteljesnek nevezte az esetet, és a felelősök megbüntetését ígérte