Nemszeretem törökök és más fegyvermesék

Százötvenmilliárd euró – ekkora az az összeg, amit az EU a saját védelmének erősítésére fordítana a következő években. A részletekről a minap a Magyar Hírlap is beszámolt, azonban akkor még számos részlet nem volt ismert. Igaz ami igaz, lényegesen nagyobb pontosságot most sem tudunk nyújtani, az azonban már néhány nap alatt kiderült, hogy a pénzköltés nem lesz egyszerű. S nem csak azért, mert hiányzanak a kontinens hadiipari vállalatainak kapacitásai. A kellő mélységű tudással bíró és elegendő létszámban rendelkezésre álló szakmunkásokról nem beszélve – kik nélkül eleve kár (lenne) tervezni bármit is...

A minap nagy nyögvenyelősen tető alá hozott megállapodás egyik legneuralgikusabb pontja a nem EU-s államok bekapcsolódásának lehetősége volt. Nevén nevezve a gyermeket a brit, az amerikai és török - valamint főleg az ukrán – cégek milliárdokkal történő kistafírozása roppant élesen megosztotta az érintetteket. Pláne, hogy – koránt sem mellékesen mondva nem megvetendő saját gyártóbázis fölött diszponáló – Párizs eleve azt a szekeret tolta, hogy a pénz döntő hányada talán maradjon az EU berkein belül.

Hosszú háttéralkuk után aztán egy dodonai ötlet diadalmaskodott. E szerint a támogatott hadicikkek értékének minimum hatvanöt százalékának az EU-ból vagy Ukrajnából, Izlandról, Norvégiából, esetleg Svájcból „muszáj” származnia.

A véres iparban otthonosan mozgó köröket ugyanakkor meglepte, hogy Ankara nem kapott helyet a kivételezettek halmazában. Oka ennek pedig Athén, amely sikerrel lobbizott „nemszeretem” déli szomszédja és riválisa ellen. Görögország és Ciprus abcugolása bizonyos szempontból persze érthető – elegendő csak Észak-Ciprus megszállására gondolni. Utóbbi a tipikus „tüske a köröm alatt” konstelláció, hiszen Ankara számára arcvesztés lenne a kivonulás – ám így meg az EU-s ügyekben meszelik el Athén által ahol csak érik.

A ravasz görögök mintegy ráadásként azt is elérték, hogy a török üzemek esetleges fölbukkanása a színen csak fokozatosan, és legfőképpen az üzletkötés bármelyik fázisában visszafordítható módon történhessen. Ha pedig valaki mégis nagyon szeretne a világ talán legjobb cuccaiból öt-tíz raklappal, akkor a kontraktust csak akkor tudja majd a kézjegyével ellátni, ha Ankra konkrét politikai engedményeket tesz. (Azt, hogy ez szabatosan mit takar, mindenkinek a fantáziájára bízzuk...)

A fenti eset ismét rávilágít arra a káoszra, amely az EU-t az utóbbi időben jellemzi. Azaz a konkrét esetben azért zárják ki (például) a Baykar céget, mert az török – miközben még az ellenfeleik szerint is ők készítik a mai piaci kínálatban a top három UAV közül az egyiket.

Persze vélhetően annyira az EU döntéshozói sem hülyék, hogy lemondjanak egy csúcstechnikáról, így biztosan lesz török drón – a magyar égen is – csak ugye ez a módi nem apró módon drágítja majd meg az egész projektet...