Külföld
Eltiporta az uszály a csónakokat

Vízi balesethez riasztották a Dolj megyei katonai tűzoltókat, miután két kisebb csónak és egy uszály ütközött össze a Dunán, Rast település magasságában – írja a Székelyhon. Mint a cikkből kiderül, az első információk szerint három személy tartózkodott a vízi járművekben, egyiküket kihúzták a partra a helyi lakosok, a másik kettőről azonban nem tudni semmit.
A katasztrófavédelem információi szerint a két kis csónakot gyakorlatilag elütötte az uszály. Az ütközés után az egyik jármű partot ért, a fedélzetén tartózkodó személy partra szállt, és elhagyta a helyszínt. A másik jármű viszont felborult, és az ütközés helyétől körülbelül két kilométert sodródott, mire sikerült megfogni.