Külföld

Huszti ikrek: mire gyanakszik a nyomozó?

Az sem példa nélküli, hogy még a közeli környezet sem sejtett semmit arról, hogy mire készülnek

Huszti ikrek: újabb fordulat az ügyben?

Huszti ikrek: mire gyanakszik a nyomozó?
A skóciai rendőrség által kiadott családi fotón az eltűnt magyar testvérek láthatók
Fotó: AFP/Police Scotland

Kettős öngyilkosságra gyanakszik egy nyomozó a Skóciában elhunyt Huszti ikrek ügyében. A főbérlőnek írt, rejtélyes SMS is szóba került.

Réti László szerint a korábbi rendőrfőkapitány és nyomozó a saját szakállára kezdett el nyomozni az ügyben. Arról beszélt, hogy egy ikerpárról van szó, akik között nagyon erős érzelmi kapocs van. Nem ritka, hogy érzik egymás fizikai és lelki fájdalmát, ez pedig mindkettőjük életét súlyosan befolyásolhatja.

Úgy véli, nem kizárt, hogyha az egyik iker beleesett a folyóba, akkor a másik gondolkodás nélkül utána ugrott, ahogy egy esetleges öngyilkosság esetén is előfordulhat az, hogy követik egymást. Szóba került az a rejtélyes SMS is, amelyben az eltűnésük előtt az ikrek felmondták az albérletüket. Réti László szerint az öngyilkosságot megelőző tudatállapot tud mások számára érthetetlen dolgokat produkálni, és könnyen elképzelhető, hogy azért írtak a főbérlőjüknek, mivel az jutott elsőként eszükbe – írja a Magyar Nemzet.

Az sem példa nélküli, hogy még a közeli környezet sem sejtett semmit arról, hogy mire készülnek.

Kapcsolódó írásaink