Külföld

Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt

George Simion bejelentése

A román elnökválasztás kimenetele kardinális az Európai Unió és Ukrajna szempontjából. A legesélyesebb jelölt, George Simion az ukrajnai fegyverszállítmányok leállításával kampányol, újabban pedig kijelentette, hogy Ukrajnának fizetnie kell.

Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt
George Simion a Szövetség a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke
Fotó: Anadolu via AFP/Alex Nicodim

A román elnökválasztás első fordulójában győztes George Simion azt követeli, hogy Ukrajna térítse meg az országa által nyújtott segítséget. Megismételte: nem támogatja, hogy Kijev újabb fegyvereket kapjon Bukaresttől és elnöksége alatt a román lakosságra fog összpontosítani – írja az eurointegration.com, számol be a vg.hu.

Mint ismert, Simion többször kijelentette, hogy az orosz–ukrán háború mihamarabbi lezárását szeretné elérni, emiatt nem támogatja az ukrajnai fegyverszállítmányokat. Sőt, a román politikus korábban területi igényeket támasztott Ukrajnával szemben és a Moldovával való egyesülést szorgalmazta, ezért mindkét ország megtiltotta neki a belépést.

Simion a választásokon azt ígérte, hogy az ukrán menekültek helyett inkább a román szegényeknek adna pénzt. Fontos hangsúlyozni, hogy a román elnökválasztás kimenetele kardinális az Európai Unió és Ukrajna szempontjából. Nemcsak azért, mert Románia uniós tag és Kijev szomszédja, hanem mert az ország a fegyverrendszerek és lőszerek fontos tranzitútvonalára esik.

Ezenkívül az állam jelentős védelmi erőt képvisel Európában: van egy amerikai rakétavédelmi pajzsa, és három fő légibázisa, ahonnan a NATO légi missziókat indít Ukrajna és Moldova határáig, valamint a Fekete-tenger felett. A román légierő pedig ukrán pilótákat képez ki F–16-osokon való repülésre.

Románia a világ élelmiszer-ellátásában is fontos szerepet játszik, mivel Ukrajna gabonaexportjának 70 százalékát a Fekete-tenger partján, román felségvizeken keresztül viszi Isztambul felé. A Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjeként az elnök megvétózhat bármely döntést, és erős befolyással bír a biztonságpolitikára, így megválasztása esetén Simionnak döntő beleszólása lesz ezekbe.

Kapcsolódó írásaink