Véres párhuzam – India és Pakisztán Szarajevója

Az úgy kezdődött, hogy a terroristák csak a korábbi véres sérelmeket torolták meg a tömeggyilkossággal – egy mondatban talán eképpen lehetne legtömörebben összefoglalni, mitől fajult el India és Pakisztán között a helyzet. A Kasmírban elkövetett, huszonhat áldozatot követelő aljas bűntett nyomán India drónokkal és repülőgépekkel megtámadta a határ túloldalán lévő terrorista bázisokat – mire a pakisztáni hadsereg természetesen visszalőtt – amit aztán Újdelhi torolt meg.

Jelenleg itt tartunk, de mire ezek a sorok napvilágot látnak, már biztosan újabb, teljesen „jogos” felelet zúg a légben – ami aztán megint halottakat és sérülteket hoz. Könnyen belátható, erről a vonatról mindkét félnek roppant nehezen lehet arcvesztés nélkül leszállni, márpedig egyik fél sem arról ismert, hogy szeretne efféle helyzetben tetszelegni a saját polgárai előtt.

India hadereje durván 1,3 millió főből áll, míg a behívható tartalékosok száma alsó hangon félmilliót tehet ki. Ez látszólag nem sok egy több mint egymilliárdos államban, de az biztos, így is tekintélyesnek nevezhető. A szárazföldi katonák létszáma 1,1 millió – s sok más mellett akad benne tizennyolc gyalogos, kilenc hegyi és három páncélos hadosztály. A harckocsik terén csaknem négyezer darabos állományról forog a szó, de ugyancsak ezres nagyságrendben állnak rendelkezésre különböző kaliberű ágyúk és tarackok is.

A rakétaerők pedig amolyan ultima ratio gyanánt még bevethetnek olyan százhúsz-százharminc atombombát is.

A százhúszezer fős légierő szintén nem elhanyagolható, lévén több mint hétszáz vadászgépet tömörít. A haditengerészet soraiban pedig ott szolgál tizenhat tengeralattjáró, egy hordozó és olyan száz darab különböző fajtájú hajó is. A világ legerősebb nemzeti erőinek listáján amúgy India jelenleg a negyedik helyen, míg Pakisztán a durván a tizenegyediken áll.

Iszlámábád durván hatszázötven-hétszázezer katonát tart fegyverben, míg a rögtön behívható tartalékosok száma évek óta hatszázezer körül hullámzik. Szárazföldi vonalon erősnek mondható, tizenkilenc gyalogos és két páncélos hadosztálya még egy-egy erősebb európai ország számára is vonzó – lehetne. A harckocsikat tekintve durván 2200 darabra, míg a lövegek esetében másfél ezerre számíthat. Repülőből viszont durván a fele lehet annak, ami fölött riválisa diszponál. Tengeralattjárója sincs annyi, s azok állapota a hírek szerint számos kívánnivalót hagy maga után.

A harcok jelenlegi színtere Kasmír, amit mindennek lehet nevezni, csak ideális fölvonulási területnek nem. Magas hegyek, mély völgyek, kietlen sziklatengerek, sűrű erdők és vad folyók váltják egymást. A terep viszont arra alkalmatos, hogy az ellenséget a sírba kergessük egy-egy váratlan rajtaütéssel – s e téren egyre megy, hogy az agressziót hagyományos gyalogos, speciálisan képzett, tüzérségi, drónos vagy légierős egységek követik el.

A hegyek miatt viszonylag nehéz a másik fél repülőinek lokátoros földerítése, s a rádióelektronikai ellentevékenység és a logisztika sem igazán jeleskedhet. A sérültek segélyhelyre juttatása sem szimpla, sokkal inkább életveszélyes mutatvány, ugyanis a meredélyek oldalába vágott fedetlen utak gyakran az ellenség „szájában”, számára tökéletesen belátható s ezért be is lőhető vonalakon futnak. Ha pedig sikerül berobbantani egy alagutat, akkor arra a gépjárművek – legyenek azok szimplák vagy páncélozottak – közlekedése szó szerint lehetetlenné válhat.

A háború elfajulását a szakértők nem várták – ám olybá tűnik, erről a két ellenérdekelt fél nem igazán akar tudomást venni. Jelen állapotban az adok-kapok elfajulásának lehetünk szemtanúi. Pedig a hozzáértők és a nemzetközi elemzők egyként arra figyelmeztetnek, hogy egyik fél sincs fölkészülve a hosszan tartó konfliktusra. Indiát ettől tíz, de inkább tizenöt, Pakisztánt pedig akár tizenöt esztendő is elválaszthatja.

Kísérteties és fogvacogtató a párhuzam a magyar történelemmel – még akkor is, ha igaz, Szarajevóban „csak” a trónörökös és felesége, Kasmírban pedig huszonhat turista hunyt el egy terrorakció nyomán. A háború kezdőlövései azonban egyként hangzanak a kívülállóknak. Az Osztrák–Magyar Monarchia pedig annak ellenére sem hallgatott a józan észre, hogy tudta, a teljes hadfelszerelés és a tartalékok együttvéve mindössze négy hónapra elegendők…