Külföld
George Simion húsz százalékpontos előnnyel került a második fordulóba
Románia 19 millió szavazópolgára május 18-án választja meg az ország következő elnökét

A voksolás befejezését követően közzétett exit poll becslések még a koalíciós jelölt előnyét jelezték a bukaresti főpolgármesterrel szemben, de a szavazatszámlálás során éjfél után megfordult a sorrend.
Antonescu hétfőre virradó éjszaka elismerte, hogy alulmaradt a második helyért folytatott küzdelemben. A PNL-ből több mint három évtizedes politikai szerepvállalás után éppen a koalíciós elnökjelöltség miatt kilépő politikus azt mondta: ő nem tagja a kormánykoalíciónak, nem tudja, mit fognak tenni a kormánypártok. Szerinte támogatói el tudják maguk is dönteni, melyik, versenyben maradt elnökjelölt áll közelebb ahhoz a programhoz és értékrendhez, amelyért ő vállalta a jelöltséget, ezért – az újságírók kérdéseit elhárítva – nem volt hajlandó megnevezni, kire adja voksát május 18-án, de – támogatásukat megköszönve – a választásokon való részvételre biztatta szavazóit.
A részeredmények szerint a negyedik helyen az elnökválasztáson függetlenként induló Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök végzett, aki a voksok 13,3 százalékát szerezte meg. Ponta nem titkolta, hogy elsősorban a PSD szavazóinak támogatására számít, miután a romániai elnökválasztások történetében először az ország legnagyobb pártjának számító PSD nem indított saját jelöltet.
Elena Lasconi, az ellenzéki Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, akitől párttársai jelentős része megvonta a bizalmat, a voksok kevesebb mint három százalékát kapta meg.
Az ország 19 millió szavazópolgára május 18-án választja meg az ország következő elnökét a versenyben maradt két jelölt közül.