Külföld
Így készülnek a konklávéra a bíborosok

Ferenc pápa halála után a bíborosok összegyűltek a Vatikánban, hogy elbúcsúztassák a megboldogult egyházfőt, és új pápát válasszanak. Május 7-én kezdődik a konklávé, amikor a világ minden tájáról összesereglett egyházi főméltóságok arról fognak szavazni, hogy ki üljön Szent Péter trónjára. A választás akkor érvényes, ha egy jelölt legalább a szavazatok kétharmadát megszerzi. Az esélyesek között van Erdő Péter magyar bíboros is, aki megválasztása esetén az első magyar egyházfővé válhat. A 133 küldött erre az időszakra elvonul, és nem érintkezik a külvilággal, hogy döntésüket semmilyen külső behatás ne befolyásolja. Azonban azt nem tiltja semmilyen szabály, hogy a római tartózkodást kihasználva végigkóstolják a messze földön híres olasz konyha fogásait.
A római Borgo Pio utcája, néhány lépésre a Vatikántól, ezekben a napokban nemcsak újságírókkal, hanem bíborosokkal is megtelik.
Leginkább az egyszerűbb dolgokat szeretik, például a saltimboccát, a burratát vagy a carbonarát – meséli Federica Gianmmaria, az utca egyik éttermének tulajdonosa.
A környék másik ismert vendéglátóhelye, az Il Papalino is több egyházi vendéget látott már vendégül. Anna Maria Scialanga, aki férjével közösen vezeti a családi éttermet, elmondta:
„Nagyon kedvelik az amatriciana és a gricia tésztákat is, utóbbi pecorino sajtból, borsból és füstölt sertéspofából készül. Második fogásként gyakran rendelnek saltimboccát, pacalt vagy ökörfarkat.”
Azonban nem minden étteremtulaj számol be forgalomnövekedésről, mutat rá összeállításában a Magyar Nemzet.
Benito Cannizzaro, a Marcantonio pizzéria vezetője szerint kevesebb bíboros tér be, amióta Ferenc pápa temetése miatt újságírók lepték el a környéket.
„Általában sok bíboros jár hozzánk, de mostanában nem. Túl sok az újságíró, nem jönnek ki” – mondta.
Ha valaki bíborost szeretne látni, talán a legjobb esélye a L’Arena del Gelato fagylaltozóban van.
A falon függő fotókon több egyházi személy is látható. Egyiken például Thomas Christopher Collins kanadai bíboros egy tölcséres fagyival, a tulajdonos, Giuseppe Longobardi oldalán.
Tizenhárom éve rengeteg bíboros, püspök, érsek járt már nálunk – mesélte Giuseppe.
„Tegnap például a nicaraguai bíboros volt itt, egyszerű papnak öltözve. Vaníliás fagyit kért” – fűzte hozzá testvére.